Újabb orvhalászt értek tetten

balázsaweben

Updated on:

nebih állami halőr

A NÉBIH Állami Halőr Szolgálata nyáron sem pihen. Első sorban a vízparti halsütödék halainak származását ellenőrzik ilyenkor, de fél szemüket a vízen tartják. A sikeres akció során egy újabb orvhalász akadt a halőrök „hálójába”. Bejelentés alapján érték tetten a rapsicot, aki engedély nélkül halászott a Tisza Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szakaszán, Ároktő térségében. A NÉBIH közleményben számolt be a sikeres rajtaütésről:

Előzetes bejelentés alapján vonultak ki a szakemberek a Felső-Tisza vidéki Ároktő térségébe, ahol – a bejelentő szerint – a folyó árterében található kubik gödörben rendszeres orvhalászati tevékenység folyik. A Nébih ellenőrei, valamint a Horgász Egyesületek Borsod Megyei Szövetségének halőre éjjel közelítették meg az érintett területet, ahol vizes ruhákat, zsákokat és tapogató eszközöket találtak. Órákig tartó helyszíni megfigyelést követően, reggel került kézre az az orvhalász, akitől 2 db nyurgapontyot (7,25 kg összsúlyban) és 4 db ezüstkárászt, valamint a halászati tevékenységhez használt eszközöket kobozott el a hatóság.

Az elkövető elismerte, hogy halfogásra jogosító engedélyekkel nem rendelkezik, ennek ellenére tapogató módszerrel halászati tevékenységet folytatott. Tekintettel arra, hogy az orvhalászat bűncselekmény, az állami halászati őrök értesítették a rendőrhatóságot is.

Az érintett személlyel szemben a Nébih közigazgatási eljárást indít, melynek során – az eset körülményeit figyelembe véve – a kiszabható halvédelmi bírság mértéke 130.000 Ft-tól 500.000 Ft-ig, a halászati, horgászati tevékenységtől történő eltiltás időtartama pedig 1-3 év időtartamig terjedhet.

A Nébih felhívja a horgászok, halászok figyelmét, hogy az ÁHSZ a nyár folyamán is az ország egész területén végzi tevékenységét! Bár augusztusban a halászati őrök figyelme – a nyári szezonális ellenőrzéshez kapcsolódóan – elsősorban a Duna menti éttermekben felszolgált hal és haltermékek származásának ellenőrzésére irányul, a szakemberek továbbra is bármelyik hazai vízparton megjelenhetnek, hogy a jogszabályi előírások betartásáról gondoskodjanak.

A szerv azt kéri, amennyiben jogosulatlan halászati, vagy horgászati tevékenységet tapasztalsz, tégy bejelentést az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címre. A sikeres akcióhoz gratulálunk az ellenőröknek!

Szólj hozzá!