Magyarország halai
Magyarország halai, hazai halak
Magyarország halai, hazai halak, a magyar halak ismerete a horgászat alapja, a horgászengedély kiváltásához is szükséges ismernünk őket.
„Jó csali alatt mindig van horogra akadt hal” – mondta Sun Zi a Háború művészete című művében i.e. 500 környékén.
Valószínűleg ő nem a horgászat során bevetett praktikákra gondolhatott, azonban a tőle származó idézet aktuális a horgászatban is, hiszen ha nem jó a csali,nem lesz az a fogás sem.
A Magyarország halai cikksorozatban igyekszünk megismertetni benneteket a hazai halfajokkal, élőhelyeikkel, esetenként célzott horgászatukban is megpróbálunk segíteni nektek.
Hazai halak, magyar halak
A hazai halak ismerete több okból is szükséges. Egy horgásznak fontos ismerni a magyar halakat, és ezen felül meg is kell őket találni, ha sikeresen szeretne horgászni.
Elengedhetetlenül fontos, hogy a védett halfajokat, a méretkorlátozással és/vagy tilalmi idővel védett halakat felismerd, ezeket az ismereteket alkalmazd. Ezzel nem csak a büntetéseket kerülheted el, de hazánk halai állományának fenntartásához, megóvásához is hozzájárulhatsz.
Az év hala 2021: A jászkeszeg
Mint minden évben, 2020-ban is közönség szavazásra bocsátotta a Magyar Haltani Társaság az év hala 2021 jelöltjeit. A szavazásban, mint ...
2009 óta nem látott hal került a hálóba a Felső-Tiszán
A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának megbízásából végeztek halfaunisztikai felmérést a Felső-Tiszán. Tiszabecsénél, május 27-én egy nagyon ritka, Natura 2000-es védelem ...
Az év hala 2020
Minden évben megválasztásra kerül a Magyar Haltani Társaság közönségszavazása alapján az év hala. Az év hala 2020 szavazáson három jelöltre ...
A Bagolykeszeg
A bagolykeszeg hazánk egyik őshonos keszegfajtája. A pontyfélék családjába tartozik, latin neve Abramis sapa, angolul White eyed bream-nek németül Zobel-nak ...
A menyhal
A menyhal – Lota lota, angolul Burbot, németül Quappe, a tőkehalfélék családjába tartozó, őshonos, méretkorlátozással védett halfajunk. A menyhal ...
A süllő
A süllő hazánk egyik legkedveltebb, leginkább keresettebb ragadozó hala. Kiemelkedően híres süllőiről a Balaton, de a folyóvizeink is szép süllő ...
Törpeharcsa
A törpeharcsa a horgászok egyik legnagyobb ellensége. Ahol megjelenik, ott sok jóra nem kell számítanunk. Nehéz objektívan írni róla, mert ...
Dunai Galóca
A Dunai Galóca (Hucho huhco, németül: Huchen, angolul: Huchen) a pisztrángfélék családjába tartozó, nem csak őshonos, hanem bennszülött, fokozottam védett ...
Leánykoncér
A leánykoncér (latinul Rutilus pigus virgo, angolul: Danubai roach, németül Frauenfisch) hazánk egyik őshonos, védett halfaja. A nagyobb folyókban találkozhatunk ...
A csuka (Esoxi Lucius Linnaeus)
A csuka (Esoxi Lucius Linnaeus, németül Hecht, angolul pike, hazánkban honos csukafaj northern pike néven ismert) szinte minden vízünkben megtalálható ...