Balatoni akadók térkép

balázsaweben

Updated on:

Balatoni akadók térkép

A balatoni akadók térkép készítése Zákonyi Botond nevéhez fűzödik, ő volt aki elkészítette a balatoni akadók térképét. A térkép a 90-es években készült, azzal a céllal, hogy a halászok tapasztalatait felhasználva, a horgászok számára is megtalálhatóak legyenek a süllőző helyek a Balatonon. Az időjárás viszontagságai a majd 30 év alatt megváltoztathatták a balatoni akadók térképét, de kiindulási alapnak mindenképpen jó lehet.

Balatoni akadók térkép – süllő térkép?

A balatoni akadók térképét a halászok tapasztalatai alapján készítették. Ezek azok a helyek a Balatonban, ahol a halászok eredményesen zsákmányoltak nemes halakat, köztük süllőket is. Ezek a balatoni akadók jó süllő tartó helyek, és itt megy végbe a mesterséges süllőfészkeken felül, a balatoni süllők ívása is.

Balatoni akadók

A bocka, vagy dörc egy turfás-tőzeges kemény talajt jelent. A balatoni akadók térképén az ilyen helyek nevüket a Balaton építő munkája alapján kapta. A balatoni emberek amit a Balaton épít, dörcnek, turzásnak, küecsnek, göbecsnek nevezték.

A fonyódi halászok ezt egyértelműen megfogalmazták, hogy egyértelmű legyen a balatoni akadók térkép:

„A hal a bockán végzi összegyüvetelét, és küen a fürdést. A bocka kemény agyagpad, se kű, se föld, és tisztának kell neki lenni, másként nem gyün rá a hal; a kű likacsos, olyan, mint a tormareszelő, s ezen fürdik a süllő meg a fogas.”

Ugye így már teljesen világos? 🙂

Balatoni akadók térkép  Balatoni akadók térkép  Balatoni akadók térkép  Balatoni akadók térkép

A balatoni akadók térkép nagyításához kattints a képre! 

 

  1. SZERDAHELYI-AKADÓ. A Szerdahelyi-öböltől nyugatra, a parttól körülbelül 100 méterre. A víz mélysége 2 méter.
  2. ALMÁDI-AKADÓ. A balatonalmádi strandtól délnyugatra. a nádtól körülbelül 50 méterre. A víz mélysége 2 méter. Az akadó mérete: 100 x 40 méter.
  3. AKADÓ VAGY HÁROM PINCE ELEJE. (Három pince van egymás mellett a dombon, a neve innen ered.) Balatonalmádi és Fűzfő között, a nádastól körülbelül 100 méterre, 600 x 200 méteres szétszórt tagolásban. A víz mélysége 3 méter.
  4. FŰZFŐI-AKADÓ. 50 x 50 méteres, szinte kör alakú, 300-350 m éter hosszan a Fűzfői-öböl közepén. A víz mélysége: 3-3,5 méter.
  5. TÖRÖKVERŐ VAGY KENESEI LUKAS PART ELEJE. Tihany irányában nyugatra, a parttól körülbelül 100 méterre. A víz mélysége 2,5 méter. Itt drótakadályok vannak a vízben, sok halász hálóját megszaggatták, de nagy részüket már kiszedték.
  6. BOKRI. Akadó, részben telepített, részben vadon nőtt fás, bokros terület, völgyszerű bevágásban. A balatonaligai mólótól északra, a parttól körülbelül 300 méterre. A víz mélysége 4 méter.
  7. NÁD ELEJE. Igen goromba akadó, nagyon tépi a hálót. A balatonaligai mólótól északra, a maradék nád elejének keleti oldalától körülbelül 300 méterre. A tó fenekén mélyedések vannak. A nád 4-500 méter hosszú volt, ma már ritkás. A víz mélysége 4 méter.
  8. NAGYBOKROS, NAGY BOKRI-AKADÓ. Régen vadrózsabokrok nőttek tömegesen a réten és a part alján. A balatonaligai mólótól északra, a parttól körülbelül 300 méterre. A víz mélysége 4 méter.
  9. KISBOKROS, KISBOKRI-AKADÓ. Régen vadrózsabokrok nőttek a part szélén. A balatonaligai mólótól északra, a parttól körülbelül 350 méterre. A víz mélysége 4 méter.
  10. HÁGICSÓ-AKADÓ. Lépcsőfeljáró a balatonvilágosi őrházhoz, amely ma vasúti megálló. A parttól körülbelül 350 méterre található. A víz mélysége 4 méter.
  11. GÉRUSZ-AKADÓ. Nevét az egykori csónakda (csónakkölcsönző) tulajdonosától kapta. A vízkiviteli mű mellett található, a parttól körülbelül 350 méterre. A víz mélysége 4 méter.
  12. HÁROM AKADÓ VAGY HATÁRI-AKADÓ. A gamászai és világosi puszták határán van. Balatonvilágostól északra, a parttól körülbelül 350 méterre. A víz mélysége 4 méter.
  13. HATÁR- VAGY HATÁRIKŐ, KIS HíD ELEJE. A domb tetején a határkő a gamásza-szabadi határt jelölte. Balatonvilágostól nyugatra, a parttól körülbelül 350 méterre. A víz mélysége 4 méter. (A 6-13. számú pontok akadósort képeznek, a helybéli halászok, illetve horgászok szerint kitűnő süllőzőhelyek.)
  14. TAVALI-AKADÓ. A Sóstó és a sóstói major előtti akadó. A parttól körülbelül 1000 méterre. A víz mélysége 4-5 méter.
  15. CSÉPLŐ-AKADÓ. A halászok úgy mondják, hogy egy Cséplő nevű vasúti őrtől kapta nevét. A sóstói vasútállomástól északkeletre, a parttól körülbelül 1000 méterre. A víz mélysége 4-5 méter.
  16. HARCSÁS. Jó harcsafogó hely. A téli halászat emléke él ebben a névben. A sóstói vasútállomás és Siófok között északra, a parttól körülbelül 400 méterre. A víz mélysége 5-6 méter (a közlések szerint ez viszonylag sík terület, akadók nincsenek).
  17. FOGASTANYA. A fenék köves. A nagy fogasok szívesen tartózkodnak ezen a területen. Balatonszéplak alsó vasútállomástól északkeletre, a parttól körülbelül 400 méterre van. A víz mélysége 2-2,5 méter.
  18. REPÜLŐGÉPRONCS. Zamárdi felső vasútállomástól északkeleti irányba, a parttól körülbelül 3000 méterre, 3-4 méter mélységben.
  19. TEMPLOMI-AKADÓ,KÖRTEFAI-AKADÓ. A múlt században állítólag egy kőszállító uszály süllyedt el ezen a helyen. Az uszályt valószínűleg kiemelték, mert 1953-ban kőszórással műakadó létesült itt. A zamárdi vasútállomással szemben, a parttól körülbelül 400 méterre, található.
  20. BAKACS- VAGY ZAMÁRDI-AKADÓ. Bakacs tulajdonképpen Tihanyban van. Itt kosarakat raktak a vízbe, és kövekkel rögzítették. A szántódi révkikötőtől keletre, a parttól körülbelül 300-400 méterre van, a víz 3-3,5 méter mély.
  21. CIFRA HíDI-AKADÓ. Közvetlenül a szántódi révkikötő mellett van, körülbelül 300- 400 méterre a parttól. Ezt az akadót sokszor megkotorták. A víz 3-4 méter mély.
  22. FÖLDVÁRI SZAKADT PART VAGY ÖSAKADÓ. Balatonföldvár végétől északra, a maradék nádtól körülbelül 100 méterre van.
  23. SZÁRSZÓI-AKADÓ. 2000 méter hosszan párhuzamos a parttal. 500 méter széles. Itt helyezik el a süllőfészkeket. Távolsága a parttól 200 méter.
  24. SZEMESI-MŰAKADÓ. Balatonszemestől északnyugati irányban, a parttól körülbelül 500 méterre. Méretei: 100 x 200. Egysoros kőszórás. Megfejelésére több uszály követ is felhasználnak. A víz 2-3 méter mély.
  25. MELEGEDŐ-MŰAKADÓ. Balatonszemes és Balatonlelle között, a parttól körülbelül 1200 méterre. A víz mélysége 3 méter. Altalaja sóderos. A maráson belül is sóderos a fenék, ezért az akadót sóderosnak is nevezik. A melegedő szó a halak különleges szokására, viselkedésére utal. Rekkenő höségben a nagyobb halak a víz felszínére húzódnak, és itt mereven megállva napoznak. Az akadó 100 méter hosszú.
  26. AKADÓ. A balatonlellei móló és a Forró-árok felezőpontjában, a parttól 500 méterre északra, a 3,8 méteres vízben 100 köbméter szepezdi vörös kőből épült. 30 méter hosszú, 3 méter széles, magassága 1-1,5 méter.
  27. MŰAKADÓ VAGY ÜSZÖGVÉGI-AKADÓ. A fonyódligeti vasúti megállótól északkeletre, a parttól körülbelül 1000 méterre van.1000 méter hosszú, 300 méter széles kőszórás. A víz mélysége 3 méter.
  28. FONYÓDI-BOCKA. A fonyódi hajóállomástól északkeletre, a parttól körülbelül 400-500 méterre található. A víz mélysége 2,5-3 méter. Az altalaj keményebb, homokos agyag. E számmal jelzett helyre merőlegesen a parton fut be a Balatonba a nevezetes Fonyódi-árok vagy Nagy-árok. Harcsák ívóhelye.
  29. ÁGOSTONKŐ-BOCKA. A fonyódi hajóállomástól északkeletre, a parttól körülbelül 400-500 méterre van. A. víz mélysége 2,5-3 méter.
    Fonyód előtt, közel egymáshoz akadósor húzódik:
  30. ÖREGKŐ-AKADÓ. A fonyodi hajóállomástól északnyugati irányban, a parttól 500-600 méterre 1000 x 500 méteres, szinte egybefüggő kőpad. A víz mélysége 3 méter.
  31. KONGATÓKŐ VAGY KONGÓKŐ. A parttól körül- belül 500-600 méterre van. A víz mélysége 3 méter, (része a fonyódi akadósornak).
  32. TEMETŐI KŐ. A parttól 500-600 méterre található. A víz mélysége 3 méter (része a fonyódi akadósornak).
  33. FERKÓ KÖVE. A parttól 500 méterre van. A víz mélysége 2,50-3 méter (része a fonyódi akadósornak).
  34. HATÁRIKŐ-AKADÓ. A parttól 500-600 méterre van. A víz mélysége 3 méter (része a fonyódi akadósornak).
  35. MARCINKŐ. A parttól körülbelül 500-600 méterre van. A víz mélysége 3 méter (itt ér véget a fonyódi akadósor).
  36. FALUALJA, SÁROS VAGY KERESZTÚRI FALUALJA. A balatonmáriafürdő hajóállomástól északnyugatra, a parttól körülbelül 800-1000 méterre van. A víz mélysége 3 méter.
  37. BÉKÜ- VAGY BÖKŐBOCKA. Ez a terület valamikor kitűnő halfogóhely volt. Sajnos, a partfeltöltések után elvesztette eredeti jellegét. Ma már inkább keszegfélék horgászatára alkalmas. Balatonmáriafürdötől északnyugatra, a parttól körülbelül 250-300 méterre van. A víz mélysége 2 méter.
  38. HATÁRIKŐ VAGY HATÁRI-BOCKA. Az 58-as számig jelzett helyek, (BÁCKABOCKÁIG) akadók, bockák, kőpadok, váltogatják egymást elszórtan. A Határikő Balatonberény és Balatonkeresztúr határa. A bocka a parttól körülbelül 200 méterre van. 400-300 méter kiterjedésÓ. A víz 1,5-2 méter mély.
  39. VISIKÜ-BOCKA. Kisebb akadó a parttól körülbelül 200 méterre. A víz mélysége 1,5-2 méter.
  40. ŐREGKŰ. Akadó a parttól körülbelül 150-200 méterre. A víz mélysége 1,5-2 méter.
  41. KÖVES, KIS KÜECS. Akadó a parttól körülbelül 150-200 méterre. A víz mélysége 1,5-2 méter.
  42. HEGYES-KŐ, HEGYES-KÜ. Északkeleti irányban nyúlik be a Balatonba az akadó. A parttól körülbelül 150-200 méterre van. A víz mélysége 1,5-2 méter.
  43. AKADÓ. A balatonberényi vasútállomás északi vonalának és a Balatongyöröktől déli irányba húzott vonalnak a találkozásánál, a parttól 1300 méterre északra a 2 méteres vízben található. Mérete: 50 méter hosszú, 2 méter széles és 1 méter magas.
  44. CSICSÉRIKŐ VAGY CSICSERGŐ. Régen a Kis-Balaton madárvilágának kirándulóhelye, nádmentes kavicssziget. A Kis-Balaton pusztulásával elvesztette a madár csicsergésről elnevezett jellegét. A mai halászok szerinta név magyarázata: itt hal el a keleti és a nyugati „lotyogók” gyenge hullámzása, errefelé már csicsereg a hullám. Az akadó a parttól körülbelül 150-200 méterre van. A víz mélysége 1,5-2 méter.
  45. ASZÓ VAGY ASZÓKŐ. Bocka. Alacsony vízállásnál szigetecske. Mesterségesen keletkezett. A követ az északi oldalról szállították ide. A halászok szerint a Hunyady grófok egykori kis gőzhajókikötőjének a maradványa. A parttól körülbelül 150-200 méterre van. A víz mélysége 1,5-2 méter.
  46. SARKANTYÚ-BOCKA. Nevét alakjáról kapta. A fenék agyagos, márgás. A parttól körülbelül 200 méterre található. A víz mélysége 1,5-2 méter.
  47. BANDIR-BOCKA. Személynévből származó elnevezés. A parttól körülbelül 200 méterre. A víz mélysége 1,5-2 méter.
  48. SZÉNYEL-BOCKA. A tópart közelében, sekély vízben található. Kemény, fekete agyag a Balaton feneke, olyan fekete, mint a „szény” (feketeszén).
  49. SZITA-BOCKA. A parttól körülbelül 1000 méterre van. A víz mélysége 3 méter.
  50. PÁSZTORHÁZI-BOCKA. A parttól körülbelül 1500 méterre van. A víz mélysége 3 méter.
  51. ZSIDÓ TEMETŐIAKADÓ. A parttól körülbelül 1500 méterre van. A víz mélysége 3 méter.
  52. NAGY AKADÓ VAGY AKADÁLY. A bocka a parttól körülbelül 1500 méterre van. A víz mélysége 3 méter.
  53. SÁRGA-BOCKA. A parttól körülbelül 1500 méterre van. A víz mélysége 3 méter.
  54. ŐREG-KÜECS, ŐREGKŐVES. A parttól körülbelül 1500 méterre van. A víz mélysége 3 méter. 50-től az 54-es akadóig egyvonalban AKADÓSOR.
  55. GÖBECS, KANÁSZGÖBECS. Természetes akadó, a telkek parcellázása előtt sertéslegelőként hasznosították. A szemfüles kanászok sok halat fogtak itt. Innen a név. A parttól 200 méterre van, elszórtan köves.
  56. KÜECS-HÓNALJ. A Balaton medre itt kavicsos. A parttól körülbelül 200 méterre található. A víz mélysége 2 méter.
  57. FEKETE-BOCKA. A lerakódott iszap-latyak a tőzegtöl fekete színű. A parttól körülbelül 300 méterre található, a víz mélysége 2 méter.
  58. BÁCKA-BOCKA. Akadó a Zala folyó torkolatától északra, a parttól 300 méterre van. Elszórtan köves. A víz mélysége 2 méter.
  59. BAKTERHÁZ ELEJE, ŐRHÁZI-AKADÓ. A jelenlegi fenékpusztai vasúti megállótól északkeletre, a parttól 500-600 méterre található. A víz mélysége 1-1,5 méter.
  60. KUCSI-BOCKA. A parttól körülbelül 500-600 méterre van. A víz mélysége 1-1,5 méter.
  61. SAS-TORNYA-BOCKA. A parttól körülbelül 500-600 méterre van. A parton régi romtorony látható. A víz mélysége 1,5 méter.
  62. ÁROKKŐ ELEJI-BOCKA. A parttól körülbelül 500-600 méterre van. A víz mélysége mintegy 1-1,5 méter. 59-től 62-ig AKADÓSOR közel egymáshoz.
  63. ISZAPCSAPDA. A parttól 200 méterre található. Az iszapcsapda szélessége 200 méter.
  64. GYEPŰ-BOCKA. A Keszthelyi-öbölben, Gyenesdiás alatt, a parttól 50 méterre van. A víz mélysége 1 méter.
  65. ISZAPCSAPDA. Gyenesdiás alatt a parttól 200 méterre található. Az iszapcsapda szélessége 200 méter.
  66. ÁMORI-BOCKA. A gyenesdiási strandtól délre, a parttól körülbelül 500-600 méterre van. A víz mélysége 2-2,5 méter.
  67. HÉVÍZI-BOCKA. A Balaton itt állítólag sosem fagy be, mert a víz „heves” (meleg vizű források táplálják). A parttól 100-150 méterre van. A víz mélysége 1-1,5 méter.
  68. VONYARCI-BOCKA. A Vonyarcvashegyi vasútállomástól délre, a parttól körülbelül 150 méterre van. A víz mélysége 1,5 méter.
  69. ISZAPCSAPDA. A vonyarci strand előtt 200 méterre található. Szélessége 200 méter.
  70. VASHEGYI-BOCKA. A Vonyarcvashegyi moteltől nyugatra, a parttól 200 méterre van. A víz mélysége 1,5 méter.
  71. HATÁRSZÉL VAGY HATÁRI-BOCKA. Balatongyörök és Határederics között. A becehegyi vasúti megállótól keletre, a parttól körülbelül 200 méterre van. A víz mélysége 1,5 méter.
  72. ITATÓI-BOCKA. Az edericsi itató. Valamikor itt hajtották le az állatokat a vízhez mosdatni és itatni. Becehegy és balatonederics között, a parttól körülbelül 50 méterre van. A víz mélysége 1 méter.
  73. FOGASOS-BOCKA. A Szigligeti-öbölben, a parttól körülbelül 500 méterre van. A víz mélysége 2 méter.
  74. SZIGETI- VAGY SZIGLIGETI-BOCKA. A szigligeti-öbölben, a parttól körülbelül 500 méterre. A víz mélysége 2,5 méter.
  75. REPÜLŐGÉPRONCS. 400-500 méterre a parttól, a szigligeti hajóállomás irányából 1000 méterre, nyugatra.
  76. SZILVÁSALJA VAGY KÜESTANYA-AKADÓ. A badacsonyi vasútállomástól délkeleti irányban, 600 méterre van. A víz mélysége 3 méter.
  77. GRÓFHÁZALJA- VAGY GRÓFHÁZ ELEJE-AKADó. Esterházy-birtok volt. Badacsonyörstől délre található 800 méterre a parttól. A víz mélysége 3 méter.
  78. RÉVFÜLÖPI hajóállomástól délkeletre vízkiemelő, a parttól 800 méterre. A víz mélysége 3,5 méter.
  79. SZEPEZDI NÁD ELEJE VAGY MITANYÁNK. A nád előtt a jég elsaralja az iszapot (az iszap homokkal keveredve sáros feneket képez), túrolásokat okoz. Ilyenkor nem lehet halászni. Ha ez elsimul, akkor a terület bőven ad halat. A horgászok és halászok kedvelt halfogóhelye. Innen a név: „Mitanyánk”. A fenéken turzások találhatók. A parttól körülbelül 800-1000 méterre van. A víz mélysége 3,5 méter.
  80. VIRIUSZTELEP. Alapítójáról elnevezett fürdőtelep. Az akadó a szabadstranddal szemben, a parttól körülbelül 800 méterre van. A víz mélysége 3,5-4 méter, medertörés.
  81. KÖVES ELEJE. A zánkai ifjúsági tábor alatt, a parttól körülbelül 100-150 méterre van. A víz-mélysége 1,5 méter. A fenék köves.
  82. BUKTATÓ ELEJE. Zánka és Balatonakali között, a parttól körülbelül 200 méter van. A víz mélysége 2 méter. Nagy kövek találhatók a vízben, a háló húzáskor le-lebukik.
  83. AKALI NÁD ELEJE. Balatonakali hajóállomás kikötőjétől nyugatra, a hosszan elnyúló nádas előtt található. A tófenék köves. A víz mélysége 1,5 méter.
  84. AKALI-FALUALJA. A horgásznak a Balatonakali templom tornya adja az irányt a parttól körülbelül 600-800 méterre. A víz mélysége 2,5-3 méter. A fenéken kőszóródás van.
  85. BALATONAKALI MANDULA CSÁRDA ALATT. Az egykori Természetbarát kemping előtt, a parttól 300 méterre van. Mérete: 100 x 100 méter. Köves, kavicsos fenék.
  86. VAKAKADÓ. A kiliántelepi vasúti megállótól délkeleti irányba, a parttól körülbelül 600-800 méterre van. A víz mélysége 2,5-3 méter. Szétszórt kövezés. Igen nehéz a kövek helyét meghatározni.
  87. AKADÓ ELEJE. A Vakakadó magasságában, 600-800 méterre a parttól. A víz mélysége 2,5-3 méter.
  88. IKRÁZTATÓ. Akadó a nád előtt. A balatonudvari vasútállomástól délnyugati irányba, a nádtól 50 méterre található. A víz mélysége 1,5 méter.
  89. T ALAKÚ RÓMAI KORI FALMARADVÁNY. A bozsai-öbölben.
  90. SAJKÓDI FELSŐ KÖVES. A tihanyi horgásztanyától északnyugati irányban, a parttól körülbelül 100 méterre található. A víz mélysége 1,5 méter.
  91. SAJKÓDI ALSÓ KÖVES. A sajkódi felső kövestől délre, a parttól körülbelül 100 méterre. A víz mélysége 1,5 méter.
  92. TIHANYI-KÚT. A Balaton legmélyebb pontja. A víz mélysége 10,67 méter. A tihany-balatonszántódi kompjárat útvonalától mintegy 100-150 méterre keletre, a parttól körülbelül 300 méterre van.
  93. AKADÓ. A tihanyi kompkikötőtől körülbelül 1 kilométerre keletre, a még létező nád előtt 200 méterre. A víz mélysége 3 méter.
  94. CIPRIÁN-AKADÓ. A Ciprián-forrás alatt a parttól keleti irányba körülbelül 200 méterre. A víz mélysége 3 méter.
  95. EBEFA VAGY EBEFABOZÓT. Régen sűrű nádas volt, gyönyörű nyurgapontyok éltek itt. Ma már csak nádcsonkok tarkítják. Körülbelül 50 méterre a maradék nád szélétől bozótos hely. A víz mélysége 1,5 méter.
  96. KŐMEJEDALJA VAGY KŐMEJED-DOMB-ALJA. Akadó a nád szélétől körülbelül 50 méterre délre. A víz mélysége 2 méter.
  97. AKADÓ A PALOZNAKI ÖBÖLBEN A parttól körülbelül 50 méterre. A víz mélysége 1,5 méter.