A ponty a hazai horgászok első számú célhala. A magán kezelésben lévő horgásztavak elterjedésével, a horgász felszerelések fejlődésével egyre könnyebbé vált a ponty horgászata minden horgász számára. Hazánkban gasztronomiai tekintetben is igen népszerű hal. A Karácsony elképzelhetetlen a pontyból készült halászlé vagy más halétel nélkül.
A pontyok kiválóan küzdenek a horgon, és egy-egy nagyobb példány becserkészése akár napokig, vagy hetekig is eltarthat. Hazánkban, és más országokban is igen népszerűvé vált a Catch&Release, azaz a fogd meg és engedd vissza szemlélet, mely elsősorban a pontyhorgászoktól terjedt el.
A ponty testfelépítése
A ponty (angolul: Carp, németül Karpfen, latin nevén Cyprinus carpio) a pontyfélék családjába tartozó őshonos halfajunk. A pontyok “őshazája” Belső-Ázsia, ahonnan természetes úton jutott el hazánk vizeibe, majd a későbbiekben intenzív tenyésztésébe kezdtek. Már a rómaiak is előszeretettel neveltek pontyot, hiszen egy gyorsan növő, és mesterségesen is jól nevelhető halról van szó.
A teste megnyúlt, oldalról lapított, változóan magas hátú. Közepes méretű fején csúcsba nyíló szájat találunk. Legjellegzetesebb ismertető jegye a szája szegletében található 1-1 bajus szál. Hátúszójának sugárszáma 15-22, az elején lévő csonttüske hátsó oldala fogazott. Farkalatti úszója 5-6 osztott sugár található, amelyen az előttük található csonttüske a hátúszóhoz hasonlóan fogazott. A pikkelyes pontyok oldalvonalán 32-41 pikkely számolható. A tükörpontyok esetén inkább a hátúszó alatti sorban, és a farok környékén található néhány pikkely.
A ponty testfelépítését, színét erősen befolyásolhatják a környezeti tényezők. Némely vadvízből előkerülő ponty szinte teljesen fekete is lehet, de a legáltalánosabb színváltozat az ezüstös, sárgás, zöldes szinezet.
Hasonló megjelenésű hozzá az ezüstkárász, illetve az arany kárász, vagy más néven széles kárász. Könnyedén megkülönböztethetjük a pontyot a kárásztól, mivel utóbbi sosem visel bajusz szálakat a szájszegletében, és testmérete is jóval elmarad közeli rokonától, a pontytól. Rokonságukat mi sem bizonyítja jobban, hogy a két halfaj képes egymással hibridet alkotni, ez a pontykárász, vagy kárászponty.
Ponty fajták
Magyarországon a leginkább elterjedt őshonos pontyfajták: a tükörponty, a nyurga ponty, a tőponty és a bőrponty. Testfelépítésükben és pikkelyzetükben is eltérést mutatnak. Az ország halgazdaságaiban többféle ponty keresztezésével termelik a halakat a természetes vizekben megtalálható őshonos, klasszikusan elterjedt pontyfajták keresztezésével.
A fentieken kívül találkozhatunk még koi ponttyal, spanyol mintás ponttyal, illetve e fajták keveredésével.
Pikkelyes pontyok
A tőponty és a nyurga ponty igen hasonló ponty féle. Mindkettő teste teljesen borított pikkellyel, és megjelenésük is igen hasonló. A tőponty teste zömökebb, háta magasabb, mint a nyurga pontyé. Gasztronómiai szempontból tisztítása jóval nehezebb. Mélyen ülő, erős pikkelyeik miatt gyakran egészben szedik le pikkelyeik, de ehhez elég komoly gyakorlat és megfelelő felszerlés szükségesek. A pikkelyes pontyok, különösképpen a nyurga pontyok általában erősebben védekeznek fajtársaiknál.
Tükörponty, bőrponty
A tükörponty testét szinte alig borítják pikkelyek. Leginkább a hátúszó környékén és a farka tövében található néhány pikkely, vagy pikkely sor. Korábban a tükörpontyok kerültek elsősorban a vizekbe, azonban a horgászatban zajló szemléletváltás miatt manapság kissé talán háttérbe szorultak a telepítések során. A pikkelyes társaikhoz képest. Kevésbé jól védekeznek, azonban tisztításuk jóval könnyebb, de általában zsírosabbak is.
A bőrponty a tükörpontyhoz nagyon hasonló, azonban testén még kevesebb pikkely található. Olyannyira, hogy egyáltalán nem borítja testét pikkely. Tisztítása így igen könnyű, és sokak számára kedvelt.
Spanyol mintás ponty
A spanyol pontyok mintázata igen egyedi. A spanyol ponty tulajdonképpen tükörponty, amelynek megjelenése eltér a szokásostól. A horgászok körében igen kedvelt a spanyol ponty, hiszen igazán érdekes színű, és szép pikkelyrajzolatok alakulhatnak ki az ilyen pontyok testén.
Díszpontyok, koi ponty
A koi pontyok ázsiából származnak, elsősorban kerti tavak szemet gyönyörködtető ponty fajtái. Viszonylag kevés tóban találkozhatunk velük. Színük nagyon sokféle lehet. Az élénk citromsárgától az egészen sötét, vagy teljesen fehér színekig mindenféle színváltozatban megjelenhetnek.
A horgászatban kevés szerep jut nekik, elsősorban akvarisztika területén jutottak népszerűséghez. Díszhalként tartják őket, kedvtelésből, de azért viszonylag sok horgásztóban is helyet kapnak.
Ponty szaporodása
A pontyok 2-3 éves korukra válnak ivaréretté. Az ívási idő április április közepétől júniusig végéig tart. Az ikrás ponty szaporodás során 150-200 ezer ikrát rak testsúly kilogrammonként. A pontyívás helyszínéül sekély, növényzetben gazdag szélvizeket, folyók esetén elöntött ártéri részeket választanak.
Ponty táplálkozása
A pontyok fő táplálékát növényi törmelékek, magvak, iszaplakó gerinctelen állatok alkotják. Alkalmanként előfordul, hogy halivadékot is elfogyasztanak, így nem várt vendég lehet egy-egy termetesebb példány a ragadozó horgászat során is.
Horgászatában az első számú csalinak a kukorica számít, de eredményesen horgászhatunk rá élő csalikkal (csonti, giliszta), bojlikkal, pellettekkel. A pontyhorgászat többféle módszerrel is eredményesen űzhető. Horgászhatunk pontyra úszós készséggel és fenéken egyaránt.
Ponty tilalmi idő, méretkorlátozás
A pontyokat a horgászrend alapján méret- és darabszám korlátozás, illetve tilalmi idő védi. A ponty tilalmi ideje: 05.02-05.31, a legkisebb kifogható méret pontyból 30 centiméter, megtartható mennyisége napi 3 db. A szabályozás ettől egyes vizeken eltérő lehet, ezért mindig érdeklődj utána az adott horgászvíz kezelőjénél, vagy olvasd el a horgászrendet, ha pontyot szeretnél megtartani!
Ponty rekord
A pontyok gyakran elérik a 20 kilogramm feletti méretet, de ennél jóval nagyobbra is képesek megnőni. Sok olyan magán kezelésben lévő tó van, ahol kifejezetten kapitális méretű pontyokra horgászhatunk. A tavalyi évben került horogvégre Magyarországon a jelenlegi ponty világrekord, amely súlya 51,2 kilogramm. Bővebben a pontyvilágrekordról.
Ilyen méretet feltehetően csak horgásztavi körülmények között, nagy táplálékbőség mellett képesek elérni, de természetes körülmények között is tekintélyes súlyt érhetnek el. A Balatoni pontyrekord a 2024. márciusában kifogott 34,8 kilogrammos Sebi névre keresztelt ponty, de nem csak a Balatonon akadnak szép pontyok, elég gyakran hallani 20 kilogramm körüli folyóvizi fogásokról is. Bővebben a balatoni pontyrekordról
Ponty, a kedvenc ellenfél
A ponty nem véletlenül vált a horgászok egyik kedvelt célhalává. Fárasztása során kiváló ellenfél, remek élményt jelent egy-egy szebb példány kifogása. A termetesebb példányok becserkészését a bojli horgászok már-már művészi szintre fejlesztették.
Nem csak sportértéke magas, de a ponty fontos szerepet tölt be a gasztronomiában is. Húsát szívesen fogyasztják hazánkban. A karácsonyi vacsora sok helyen elképzelhetetlen pontyból készült halétel nélkül.
Forrás: Magyarország Halfaunája