Kezdőlap Horgászat Címkék szerint Dunai horgászat

Címke: Dunai horgászat

dunai horgászat A dunai horgászat egy csodálatos élmény!

A Duna Európában a második leghosszabb folyó, a Volga még az Öreg Hölgy 2580 kilométeres hosszát is meghaladja. Hazán vízrajzának meghatározó eleme, nem csoda, hogy a dunai horgászat már régóta jelen van a magyarok életében. Hazánkban a főág a dunai horgászat kedvelőinek örömére a tekintélyes 417 kilométeres hosszt is eléri.

Korábban a dunai horgászokon kívül számos halász is járta e hatalmas folyónkat, de az ipari halászat napjainkra szerencsére már tiltott hazai vizeinken. Számos város, vagy település címerében is megtalálhatóak a kultikus dunai halak, például Madocsa címerében a mára sajnos már védett és ritkán fogható viza hal. A környezetszennyezésnek, mederszabályozásoknak és a túlhalászásnak köszönhetően sok egykor a Dunában élő hallal nem, vagy csak elvétve találkozhatunk.

Dunai horgászat rejtelmei

Nehéz azt megmondani, hogy a dunai horgászatban mi működik, és mi nem. Ez egy folyton változó vízfolyam. Ami ma remek hely volt, az holnapra teljesen üres lehet, vagy akár a horgászhelyünket elöntheti a víz. A halak folyamatosan keresik a táplálékot, és ha megfelelő mennyiségben, a jó időben és a jó helyen juttatunk be nekik táplálékot, meghálálják azzal, hogy horgunkra akadnak.

Napjainkra a Dunába folyó szennyvíz kérdését nagyrészt megoldották, amely sok eddigi jó horgászhelyet ”tönkre tett”. Azonban a víz minősége egyre jobb, a halak egyre inkább kezdenek újra elszaporodni a folyóban. Ez csak egy pont a dunai horgászat megoldásra váró rejtelmei között.

A dunai horgászat, mint a természetes, nagy kiterjedésű vizeken való pecázás egy élethosszig tartó tanulás. Sosem tudhatjuk, hogy épp milyen hal akad a horgunkra, paduc, leánykoncér vagy akár egy kecsege. Éppen ezért mindig a botunk környékén érdemes lenni, ha nem szeretnénk integetni neki.

Az alábbi cikkek mind a dunai horgászathoz tartoznak, azért hoztuk létre ezt, hogy segítsünk neked. Eredményes dunai horgászatot kívánunk!

Sosem látott haltelepítés kezdődik az állami vizeken

Sosem látott haltelepítéseket jelentett be 2020. április 23-án a MOHOSZ. A haltermelők védelme érdekében az Agrárminisztérium a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet javaslatára a vírus okozta gazdasági nehézségek leküzdése érdekében felvásárolja a haltermelőknél...
Nagy dunai horgászengedély árak 2019 Fővárosi szakasz

Nagy Dunai horgászengedély árak 2019 Fővárosi szakasz

A Duna fővárosi szakaszának vízkezelője a Fővárosi Horgászegyesületek szövetsége (FŐHESZ). A FŐHESZ kezelésében a Duna 1708 fkm (Ipoly torkolat) -1630 fkm (Nagytétényi sertés hizlalda) és a Szentendrei Duna ág 31-0 fkm közötti szakasza, illetve...
Fővárosi Duna szakasz horgászrend 2019 pilismarót

Fővárosi Duna szakasz horgászrend 2019

A fővárosi Duna szakasz horgászrendje 2019-ben számos ponton változott. Eltérnek a kifogható méretek az általános horgászrendtől. Több hal esetében került bevezetésre megtartható maximum méret, illetve a kifejezetten nagy testű halakra horgászók esetében bevezették a...

A nagy kárókatona a halak réme

A kárókatona, más néven kormorán egyre nagyobb figyelmet kap manapság hazánkban. Sokan akadnak, akik egyenes kiírtanák ezt a kártékony madarat, mások szerint ő is csak túlélni akar. Bármi is a véleményünk, a kormorán probléma mára...
menyhal szaporodása

A menyhal

  A menyhal – Lota lota, angolul Burbot, németül Quappe, a tőkehalfélék családjába tartozó, őshonos, méretkorlátozással védett halfajunk. A menyhal méretkorlátozása legalább 25 centi, és 3 darabot tarthatsz meg belőle. Tilalmi idővel nem védik, így...
márna horgászat

Márna horgászat Budapesten

A dunai horgászat remek lehetőség azoknak a pecásoknak, akik szeretik a kihívásokat. A márna horgászat Budapesten az egyik legkedveltebb a helyi horgászok körében. A főváros nagyon szép márna fogásokkal büszkélkedhet, néhány szebb példányt nekem...
bolognai bot

Bolognai bot

A bolognai bot elsősorban a folyóvízi horgászatra lett kialakítva. Nevéből kiderül, hogy a bolognai botok az olaszországi, Bologna városából indultak útjukra. Ezek a botok sokáig a folyóvízi úszós horgászversenyek egyeduralkodói voltak. A bolognai botok kifejlesztésére...
dunai horgászhelyek

Dunai horgászhelyek

A dunai horgászathoz meg kell találni a dunai horgászhelyeket. Ez nem mindig könnyű feladat, nem szívesen árulják el a tutit a dunai pecások. Ez részben érthető, ha valaki felfedez egy ígéreteset a dunai horgászhelyek...
dunai horgászat paduc

Nyári paducok a fővárosban

A tavalyi évben ígéretet tettem arra, hogy az idei évben komolyabban belevetem magam a dunai horgászatba. Régóta terveztem már, hogy meglátogatom az Öreg Hölgyet, de valami mindig közbejött. Vagy más dolgom adódott, vagy olyan...
dunai-horgaszat-budapesten

Dunai horgászat Budapesten

Ned Stark megmondta, hogy közeleg a tél, hitték is neki, meg nem is. Igaza volt, ideért. Mindenkinél azt olvasom, hogy elrakta télire a horgászfelszerelését, ami a tavak befagyásával tulajdonképpen érthető is. Én abban a...