Közel 14 ezer kilogramm, azaz majdnem 14 tonna hal került a KEMHESZ kezelésében lévő vizekbe 2023 őszén számolt be facebook oldalán a Komárom-Esztergom megyei Horgászegyesületek szövetsége. A telepítéseket a szövetség kezelésében lévő Duna szakaszon, a komáromi vasúti hídtól az Ipoly torkolatáig végezték – számolt be róla Schmidt-Kovács Bence a szövetség szakmai igazgatója.
A telepítéseket és azok mennyiségét a társaság halgazdálkodási tervei írják elő, azonban a tervet túlteljesítették. Az elvártnál nagyobb mennyiséget, és több halfajt telepítettek, különböző korú halakból, hogy a folyószakasz halfaunája minél színesebb és vonzóbb legyen a horgászok számára.
A halak közül a legnagyobb számban, mint a legtöbb horgászvíz esetében, ponty került a vizekbe. A háromnyaras pontyok a szövetség saját halgazdaságából, a Tata melleti Réti 8-as tóból származó, saját nevelésű egyedek voltak. A sokszínűség megőrzése érdekében a pontyokon kívül különböző keszegfélék, valamint ragadozók is kerültek a vízbe. Utóbbiak közül harcsát, csukát, és süllőt telepítettek a vizekbem amihez a a Duna Sporthorgász Egyesület nyújtott segítséget. Az összes telepítés össztömege mintegy 13900 kilogramm volt, mely több, mint 16000 darab halat jelent.
A KEMHESZ elnöke, Zoltai Dániel kiemelte, hogy a szövetség célja az egyre növekvő horgásztársadalom számára jobb fogási élményt biztosítani, ezzel támogatva a horgászat jelentette aktív kikapcsolódást. A telepítéseknek köszönhetően emelkedik majd a kifogott halak mennyisége, valamint a víz élővilága is színesebbé válik, köszönhetően a kizárólag őshonos halak telepítésének.
A KEMHESZ munkájához sok sikert kívánunk a jövőben is!