Horgászni tilos táblák kerültek ki az Arlói-tó partjára – számolt be róla az Ózd.hu. A táblákat a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei település önkormányzata helyezte ki. A lap megkereste az arlói önkormányzatot, és a tavat eddig kezelő Suvadás Arlói Horgász Egyesület elnökét is a lehetséges okokról.
Az önkormányzattól a település polgármestere válaszolt a lap megkeresésére, melyben elmondta, hogy 2023. december 31-vel felmondták a horgászegyesület üzemeltetési szerződését, így amíg rendeződik a tó sorsa, egy rövid időre megtiltották a horgászatot.
A Vámos Istvánné, Arlő polgármestere az üzemeltetési szerződés visszavonásával kapcsolatban az alábbiakat mondta:
„Most egyelőre mi magunk szeretnénk üzemeltetni, aztán majd január utolsó hetén lesz a képviselő-testület ülése. Akkor majd kiderül, hogy bérbe adjuk-e újra, vagy maga az önkormányzat fogja ugyan úgy üzemeltetni, mint ahogy a strand részt vagy az éttermet, de reményeink szerint március hónapra újrakezdődhet majd a horgászat”
A horgászegyesület részéről Vámos Csaba, egyesületi elnök elmondta, hogy véleményük szerint jogtalan az önkormányzat eljárása, nem lett volna szabad a horgászatot tiltó táblákat kihelyezni. A lap szerint az egyesületnek határozott időtartamú, 2032-ig szóló használati szerződésük van a tó használatára vonatkozóan. Az egyesület elnöke szerint az önkormányzat valótlan vádak alapján, mondvacsinált okokkal vette el tőlük a tavat. Az egyesület ügyvédhez fordul, hogy bírósági úton tegyenek pontot az ügy végére.
„Az ügyvédünk írt egy válaszlevelet, amiben kifejezetten elhatárolódik a szerződés felmondásától a horgászegyesület, és amíg a bíróság ki nem mondja, hogy elfogadja az önkormányzatnak a szerződés felmondását, addig ügyvédünk szerint a régi bérleti szerződés marad érvényben, tehát továbbra is mi kezeljük addig a tavat”-nyilatkozta az egyesület elnöke.
Az egyesületi tagok között nagy felháborodást keltett az önkormányzat lépése, és a tiltás ellenére a horgászok továbbra is horgásznak a tó partján.