Ahogy korábban beszámoltunk róla, a balatonberényi F.L. nem volt ismeretlen a balatoni halőrök előtt. A férfi soha életében nem rendelkezett halászatra jogosító okmányokkal, de ez nem akadályozta meg abban, hogy mégis halásszon. Többször elkapták, tettéért már börtönben is ült. 

A legutóbbi akciójáról itt írtunk, amikoris amint kiengedték a börtönből, szinte rögtön ismét elkapták. Akkor eljárás indul ellene, amely nemrég lezárult. A bíróság egy év három hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá, amelyet a másodfokú bíróság is jóváhagytott, így az orvhalás ismét börtönbe vonul. 

A Balatoni hal így számol be az esetről:

Sohasem rendelkezett halászatra jogosító okmánnyal, de jó ideje horgászengedéllyel sem az a többszörösen visszaeső orvhalász, akinek tavaly áprilisi ügyére a napokban tett pontot a Kaposvári Törvényszék.
Olvasóink többször találkozhattak már az F. L. monogrammal halőrzési híreinket böngészve.  Nem ígérhetjük, hogy a jövőben ez nem fordul elő, hiszen a hatóságoknak folyamatosan ad munkát a halőreink előtt már jól ismert orvhalász. Egy ilyen nyomozati, majd végrehajtási munka ért most véget a Kaposvári Törvényszéken.A másodfokon eljáró bíróság – helybenhagyva a Marcali Járásbíróság által elsőfokon kiszabott büntetést – egy év és három hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte a vádlottat és két évre eltiltotta a közügyektől.
F. László 2017 novemberében szabadult egy korábbi, szintén orvhalászat miatt rá kiszabott börtönbüntetésből, ám a jó útra térés helyett tavaly is folytatta üzelmeit, melyek szerencsére nem maradtak titokban. Halőreink három esetben érték tetten, amint eresztőhálóval orvhalászott a nyugati medencében. A mostani döntés mellett két tavalyi ügy még folyamatban van, az ítéletekről beszámolunk.
Jó ideig nem láthatja a naplementét a Balatonon
Ahogy a beszámolóból is kiderül, további eljárások is folynak ellene, így könnyen előfordulhat, hogy tovább marad a börtönben. Hogy mi készteti erre újra és újra a szabadsága árán is, az rejtély.  Ha tartja ezt a menetrendet, szabadulását követően hamarosan újra olvashatunk majd róla.
Forrás:  itt

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..