Fogási napló kitöltése

balázsaweben

Updated on:

fogási napló kitöltése

A fogási naplót magaddal kell vinned a partra, ha horgászni indulsz. Néhány dolgot bele kell jegyezni, de igazán nem nagy feladat, sokkal bonyolultabb dolgokkal is találkozhatunk a parton horgászat közben, mint a fogási napló kitöltése. Mégis, sok horgásznak okoz gondot és idegeskedést a vezetése, pedig nem bonyolult. Az elején találhatjuk a fogási napló kitöltésének szabályait, azonban ez kicsit kevéssé emészthető formában van megírva, elvégre ez egy hivatalos horgász okmány.

Fogási napló helyes vezetése

A horgászat megkezdése előtt a 6-7 oldalon található éves horgásznaptárban be kell jelölnöd a napot, amikor horgászol. Ez kétféleképpen történhet, vagy bekarikázod, vagy teszel rá egy x-et.  Ha a horgászat átnyúlik a következő napra is, jelöld meg azt a napot is, ez egy olyan banánhéj, amin könnyű megcsúszni.

Ha nem partról horgászol, akkor a partról történő indulás számít a horgászat megkezdésének. Található itt még az éves összesítés, amelybe az évben horgászattal eltöltött napok számát kell beírni, mielőtt leadnád a fogási naplódat. Ebbe a január 1-től tárgyévet követő év január 31-ig horgászattal töltött napok számát kell beírnod, tehát az érvényességi időn belüli horgásznapok számát.

Ha el szeretnél vinni halat, akkor kétféle kötelezettséged van:

Ha darabszám korlátozással védett halfajt fogsz, amely minden szempontból megtartható, azt a horogszabadítást követően haladéktalanul be kell írnod a fogási napló fogásösszesítő táblázatába (8-37.o). Fel kell tüntetned a fogás pontos dátumát, óra perc pontossággal és a vízterület nevét, víztér kódját. Ezt a területi engedélyen találod meg.
A darabszám korlátozással nem védett halak súlyát a horgászat végén kell beírni. Ha nem viszel el halat, akkor nem kell ezt a részt kitöltened.

A halak súlya méréssel, vagy becsléssel állapítható meg, 0,5 kg pontossággal, tehát célszerű egy mérleget magunkkal vinni.

Fogási napló összesítése

A fogási napló leadása előtt kell kitölteni. Beírod a vízterület kódját, összeszámolod, hogy hány napot horgásztál az adott vízterületen és bejegyzed az ott a fogott halfajok darab számát és összesített súlyát kell beírnod. Ne felejtsd el továbbá a 7. oldalon található az évben horgászattal töltött napok számát feltüntetni. A fogási napló kitöltése nagyjából ennyiből áll. Nem bonyolult ugye?

Fogási napló javítása

A fogási napló egy hivatalos okmány, ezért javítására is vannak szabályok. Nem lehet össze-vissza firkálni, ha valamit elrontanánk benne. Ha a fogási napló kitöltése közben hibát vétesz, természetesen van mód a javításra. Ha tévesen vezetted fel az adatokat, akkor a javítandó sort egy egyenes vonallal át kell húzni, és a kézjegyeddel ellátni. Majd a helyes adatokat újból felvezetni a következő sorba.

Fogási napló leadása

A fogási napló kitöltése csak az egyik fontos tudni való erről a horgászokmányról. Minden évben le is kell azt adni, melynek külön szabályai vannak. Nem kell félni, ahogy a fogási napló kitöltéséhez sem, úgy a fogási napló leadásához sem kell agysebész diploma. Ha nem ismered még a leadására vonatkozó tudnivalókat,  akkor kattint ide.

fogási napló kitöltése
Igazán nem bonyolult, néhány dolgot kell csak tudni róla….

 

 

ELŐZŐ

Blood csomó

“Fogási napló kitöltése” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Helló mi a helyzet akkor ha süllő helyett balint irtam az összesitőbe? Átkell huzni aláírni? Sajnos elnéztem a helyet. Köszi a választ.

    Válasz

Szólj hozzá!