A vágótok (latinul: acipenser gueldenstaedtii, angol neve: russian sturgeon, német neve waxdick) a tokfélék családjába tartozó őshonos, kivesző félben lévő vándor halfaja hazánknak. Magyarország halai között a vizával egyetemben szinte nem fogható természetes vizekben.
Vágótok ismertető jegyei
A vágótok megnyúlt, hengeres testű, viszonylag rövid, tompa orrú hal. A szája alsó állású és közepes méretű. Az alsó ajka középtájt megszakad, a fölső ajkát pedig egy befűződés két félre tagolja. Sima és rövid bajuszszálai vannak. A vágótokok bajuszszálai az orrcsúcshoz közelebb erednek, mint a szájához. Hátrasimítva a fölső ajkát meg sem közelítik. Nagy, éles vértpikkelyei vannak hátukat 10-18, hasukat 6-12 vértpikkely fedi. A hátúszója a farokrészen helyezkedik el. Anális úszója a hátúszó alatt található. A vágótokok nagyra növő halfajok, az idős példányok hossza a két métert is meghaladhatja.
A többi tokféle könnyű összetéveszteni a vágótokkal. A különbséget főképp a szájuk és bajszuk jellegzetességei alapján állapíthatjuk meg. A következő tokfélékkel keverhetjük össze leginkább a vágótokokat:
Viza
A viza szája jóval nagyobb, mint a vágótoké, szinte eléri a fej szélességét. A bajuszszálai pedig a fölső ajakig nyúlnak, valamint a viza fő tápláléka a hal.
Kecsege
A kecsegét a vágótoktól a bajusz szálak hossza és rojtozottsága különbözteti meg. A kecsegék bajusza elér a szájig és rojtozott, míg a vágótoké simák, és rövidek.
Sima tok
A sima tok ajkai megszakítás nélküliek, és bajsza finoman rojtozott. Ezzel szemben a vágótokok alsó ajka középtájt megszakad, felső ajka pedig egy befűződéstől kétfelé tagolt.
Sőregtok
A vizekben már nem fellelhető sőregtok orra jóval hosszabb és keskenyebb, mint a vágótoké. A lénai tok is hasonlít még a vágótokra, azonban bajuszszálai közelebb erednek az orrcsúcshoz és jóval hosszabb, a hátsó ajkakig hátrasimíthatóak.
Vágótok élőhelye
A vágótok tengerben élő vándorhal, azaz anadrom halfaj. Szaporodáskor a betorkolló folyók márnazónájában ívik, de ezután visszatér sós vízű élőhelyére. A Duna Vaskapu fölötti szakaszán azonban egy édesvízi életmódra állomány is megfigyelhető. A duzzasztómű feletti folyószakasz területén rendszeresen akadtak horogra vágótokok, azonban egyre ritkábban.
Elsősorban fenéklakó gerinctelen állatokat fogyasztanak a vágótokok, de az idősebb és nagyobb méretű példányok étlapján a hal is megtalálható.
A vágótokok közül a hímek 7-9, a nőstények 10-12 éves korukra válnak ivaréretté. Egy ikrás vágótok 100-800 ezer közötti, 3-3,5 mm átmérőjű ikrát rak le. Két ciklusban történik az ívás, egyes példányok ősszel, más példányok pedig kora tavasszal indulnak ívni. A vágótokok ívására így február-márciusban, illetve április-májusban kerül sor.
A vágótok a Fekete-, az Azovi- és a Kaszpi-tengerben, valamint az oda ömlő folyók vízrendszerében fordul elő. Őshonos, de kiveszőben lévő vándorhalunk. Valamikor a Duna és a Dráva teljes hazai szakaszán fogták, és felúszott a Tiszába és megtalálható volt a Hármas-Körösbe is. A Tiszában legutóbb 1980-ban észlelték Tiszafüreden.
A tengerparti országok halászzsákmányában komolyabb szerepet játszik, nálunk azonban rendkívüli ritkaságából adódóan gazdasági jelentősége nincs. Hazánkban állandó édesvízi életmódra berendezkedett önfenntartó állomány nincsen a vágótoknak. A vágótok védett halfajunk, fogása egész évben és bármely méretben tilos, és nem is túl valószínű sajnos, hogy összeakadnánk egyet valamely folyónkon.
Forrás:
