A Facebookon bukott le a tógazda a lopott hallal

balázsaweben

Updated on:

hal

A kapitális méretű halak gyakran kötnek ki magántavakban, melyeket szinte lehetetlen ellenőrizni. A NÉBIH munkatársainak azonban sikerült, derül ki a NÉBIH közleményéből. A majd egymillió forint értékű hal fogását a facebookon osztották meg. Először egy Heves megyei természetes vízben, 2016 októberében fogták ki, ekkor 28 kilogramm volt a súlya. Természetesen visszaengedték a pontyóriást. Nagy meglepetést okozott, hogy ugyanezen hal felbukkant idén április 28-án is egy Pest megyében található horgásztavon, ekkor 31,9 kilogrammot nyomott.

A hal azonosítása

A NÉBIH szakemberei a hal sajátos pikkelymintázata  a kapitális egyedet a farok alatti úszó felett található, sajátos pikkelyrajzolat-rendellenesség alapján tudták beazonosítani.

ponty
Ezzel a módszerrel állapították meg az azonosságot

Az eljárás során az ÁHSZ szakértő bevonásával tovább vizsgálta az azonosságot, valamint a pontyóriás eszmei értékét az illegális élőhal-kereskedelemben. A szakértő 4 kulcsbélyeg – a testmagasság/testhossz index, és az oldalvonalon található pikkelyszám – alapján teljes bizonyossággal kizárta annak lehetőségét, hogy a különböző vizeken eltérő időpontban készített fotók két különböző példányt mutatnának be. A tőponty halgazdálkodási értékét 31.900 Ft-ban, míg feketepiaci értékét 800.000 Ft körül állapította meg.

Az ellenőrzés során több szabálytalanságot is találtak az érintett horgásztónál, immár nem első alkalommal. A horgásztó jelentős bírságra számíthat.

Gratulálunk a NÉBIH-nek ehhez a példa nélküli eredményéhez, reméljük ez üzenet értékű lesz minden rosszban sántikáló tógazdának! A NÉBIH kéri, hogy aki szabálysértést tapasztal, jelentse be a hivatal Zöldszámán (80/263-244) vagy az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!

Oszd meg te is, hogy minél több ember tudjon erről a példa nélküli eredményről!

A cikk és a képek forrása: NÉBIH

“A Facebookon bukott le a tógazda a lopott hallal” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Azért ha lelehetne ellenőrizni a bolylis tavakat hogy honnan vannak a nagyméretű nyurga és tó pontyok hát szerintem sokan buknanak de ezt senki nem akarja sőt a mohosz a Tisza tó kirablasat így végezte évtizedekig de ez senkit e zavart pedig mindenki tudta halászati fofelugyelot meg ember nem látott soha aki tehetett volna azon személyekkel szemben akik hivatali helyzetukkel így éltek vissza és abolylis horgászok áldásos tevékenysége is igen nagy kárt okozott és okoz mai nap is sajnos a regnáló vezetés ma is csak ötlettel mismasol valódi választ nem tud nem akar vagy nem mer adni a jelen problémáira

    Válasz

Szólj hozzá!