Az angolna (Latinul Anguilla anguilla, angolul: Eel, németül Aal) az angolnafélék (Anguillidae) családjába tartozó, őshonos ragadozó halfaja hazánknak. Főképp a balatoni és velencei tavi horgászatokon lehetett velük találkozni, ahova kizárólag telepítés útján kerültek be, és számuk egyre inkább csökken.
Az angolna őshonos?
Gyakran lepődnek meg a horgászok azon, hogy az angolna őshonos hal a vizeinkben. Szaporodása a tengerben történik, és onnan úszik fel az édesvizekbe, ahol 1-2 évtizedik él, majd vissza úszik a tengerbe szaporodni. Édesvízben nem képes szaporodni, így természetes szaporulata manapság a folyószabályozások miatt feltehetőleg nincs vizeinkben.
Az angolna felismerése
Az angolna a hazai halak közül könnyen megismerhető, nincs igazán hozzá hasonló halfaj hazánkban. Kígyószerűen megnyúlt, hengeres teste van. Feje kicsi, felülről lapított, csúcsba nyíló szája viszont elég nagy, szöglete a szemek alá ér. Állkapcsain több sorba rendeződő hegyes kis fogak ülnek. Szűk kopoltyúréseit aránylag kicsiny kopoltyúfedők takarják.
Különös ismertetőjegyük a páratlan úszók hiánya. Nincs hát, farok, és farkalatti úszójuk, mert egy egységes úszószegéllyé olvadtak össze. Egyedül a mellúszói maradtak meg, hasuszói nincsenek. Nagyon apró, alig észrevehető pikkelyei vannak, bőre nagyon nyálkás, síkos. A színük fiatalkorban zöldesszürke, mely a későbbiek során barnává változik
Mérete, hasonló fajok
A nagyobb angolnák mérete 50-80 centi közötti, de kivételes esetekben az egy métert is meghaladhatják. A fiatal egyedekhez hasonlíthatnak a tiszai ingolák és a dunai ingolák, de az ingolák szájszerve teljesen más, úgynevezett tölcsérszájuk van. Hasonlóak lehetnek még a csíkfajták, de azoknak különálló hát-, farok- és farkalatti úszójuk miatt egyértelműen megkülönböztethetőek az angolnáktól.
Angolna élőhelye, szaporodása
Európa atlanti-óceáni és földközi-tengeri partvidékén gyakori, a Fekete-tengerben és az oda torkolló folyókban ritka, de őshonos faj. Az utóbbi évtizedek telepítései következtében megszaporodtak hazai lelőhelyei. Jó alkalmazkodóképessége miatt a nagyobb és kisebb folyókban, tavakban, holtágakban, nagyobb csatornákban is képesek megélni.
Vándorló hal
Az angolna a tengerben kezdi meg életét. Az Atlanti-óceán nyugati részén, a Sargasso-tengerben ívik, 100-200 méteres mélységben. Az ikraszemek száma nőstényenként 1-15 millió, átmérőjük kb. 1 mm, és mivel olajcseppet tartalmaznak, lebegnek a vízben.
A kikelő, mintegy 5 mm hosszú átlátszó lárvák az áramlatok segítségével jó két év alatt érkeznek meg Európa partjaihoz, és egy újabb év leteltével kezdik meg útjukat a folyókon fölfelé, édesvízi életük színterére. A fűzfalevél alakú lárvákból hengeres testű és áttetsző üvegangolnákká fejlődnek. Az üvegangolnák elindulnak fölfelé a folyókon és megkezdik az egy-két évtizeden át tartó édesvízi életüket. Az angolna ennyi idő alatt válik ivaréretté, majd tér vissza szaporodni a Sargasso-tengerbe.
Tápláléka, jelentősége
Az angolnák táplálékát leginkább fenéklakó gerninctelenek, árvaszúnyoglárvák, kagylók, csigéj és kisebb részt halak alkotják. Horgászat közben gilisztával, halszelettel lehet szerencsénk fogásához, már akinek szerencse, ugyanis kígyószerű megjelenése miatt sok horgász nem kedveli. A nyugat-európai piacon jól értékesíthető, keresett hal, ez indokolta a korábbi évtizedek jelentős telepítéseit, melynek következtében a horgászzsákmányban is növekedett az aránya. A balatoni elhullások miatt a telepítéseket megszüntették, és napjainkra már csak elvétve akad horogra. Az utolsó angolna telepítés 1991-ben volt, azóta az akkor betelepített angolnákkal találkozhatnak még elvétve a horgászok.
Forrás: Magyarország Halfaunája
