A fogási naplót magaddal kell vinned a partra, ha horgászni indulsz. Néhány dolgot bele kell jegyezni, de igazán nem nagy feladat, sokkal bonyolultabb dolgokkal is találkozhatunk a parton horgászat közben, mint a fogási napló vezetése. Mégis, sok horgásznak okoz gondot és idegeskedést a vezetése, pedig nem bonyolult. A napló elején találhatjuk vezetésének szabályait, azonban ez kicsit kevéssé emészthető formában van megírva, elvégre ez egy hivatalos horgász okmány. Érdemes ezt a részt minden évben átolvasni, hiszen változhat. A fogási napló végén pedig a tilalmi idő, fogható méretek és darabszám korlátozások vannak feltüntetve. Ha nem vagyunk biztosak magunkban, ez egy remek segítség.
Fogási napló vezetése – helyes kitöltés
A horgászat megkezdése előtt a 6-7 oldalon található éves horgásznaptárban be kell jelölnöd a napot, amikor horgászol. Ez kétféleképpen történhet, vagy bekarikázod, vagy egy x-el jelölöd. Figyelj arra, hogy ha éjszakába nyúlóan maradsz, és átcsúszol a következő napra, jelöld meg azt a napot is, ez egy olyan banánhéj, amin könnyű megcsúszni.
Ha nem partról horgászol, akkor a partról történő indulás számít a horgászat megkezdésének. Található itt még az éves összesítés, amelybe az évben horgászattal eltöltött napok számát kell beírni, mielőtt leadnád a fogási naplódat. Ebbe a január 1-től tárgyévet követő év január 31-ig horgászattal töltött napok számát kell beírnod, tehát az érvényességi időn belüli horgásznapok számát.
Ha el szeretnél vinni halat, akkor kétféle kötelezettséged van:
Ha darabszám korlátozással védett halfajt fogsz, amely minden szempontból megtartható, azt a horogszabadítást követően haladéktalanul be kell írnod a fogási napló fogásösszesítő táblázatába (8-37.o). Fel kell tüntetned a fogás pontos dátumát, óra perc pontossággal és a vízterület nevét, víztér kódját. Ezt a területi engedélyen találod meg.
A darabszám korlátozással nem védett halak súlyát a horgászat végén kell beírni. Ha nem viszel el halat, akkor nem kell ezt a részt kitöltened.
A halak súlya méréssel, vagy becsléssel állapítható meg, 0,5 kg pontossággal, tehát célszerű egy mérleget magunkkal vinni.
Éves fogásösszesítő táblázat:
A fogási napló leadása előtt kell kitölteni. Beírod a vízterület kódját, összeszámolod, hogy hány napot horgásztál az adott vízterületen és bejegyzed az ott a fogott halfajok darab számát és összesített súlyát kell beírnod.
Fogási napló javítása
A fogási napló egy hivatalos okmány, ezért javítására is vannak szabályok. Nem lehet össze-vissza firkálni, ha valamit elrontanánk benne. Természetesen van mód a javításra, mint minden kézzel vezetett okmány esetében. Ha tévesen vezetted fel az adatokat, akkor a javítandó sort egy egyenes vonallal át kell húzni, például ez egy rontott rész és a kézjegyeddel ellátni, majd a helyes adatokat újból felvezetni a következő sorba.
Ugye nem is olyan bonyolult a fogási napló vezetése?
A Magántavakon,ahol ki kell fizetni a halat,be kell írni a fogási naplóba?A tulajdonos határozza meg a méret,és mennyiség korlátozást?
Igen, hivatalosan be kellene írni, de a legtöbb magánkézben lévő vízkezelő ezzel nem foglalkozik és a horgászok sem igazán. Sok helyen a fogást a helyszínen váltott területi jegyre fel kell jegyezni, de ettől még a fogási naplóba is be kellene vezetni. A tulajdonos meghatározhat az általános horgászrendtől eltérő rendelkezéseket méret és mennyiségi korlátozásokban, illetve a tilalmi idő is eltérő lehet.
Köszönöm szépen!
Üdv nekem egy olyan kérdésem lene hogy a fenőtt éves területi horgászjegyre csak leadáskor kell rá irni a fogás menyiségét ?
Engem éppen azért büntettek,hogy a helyszínen kiadott területi jegy mellé adott vízkódos fogási naplóban írtam a fogásokat,mivel 20 éve csak ezen a vízen horgászok,máshol nem! Az államiba nem írtam be.Szerintem két könyveléssel ” csalást” követek el. Ha egy ugyanazon halat egy vízkódra kétszer vezetek be. Összesítve két különböző helyre adom le a két f.naplót. Hogy ki küldi ,kinek ( vízkezelő vagy állami jegy kiadó) a kifogott halak éves összesítését! Vélhető hogy jelen esetben a vízkezelő nem összesíti (eldobja) a fogási naplókat, kötelezettségének nem tesz eleget,engem meg büntetnek! Nem frankó! Így a két napló vezetése szükségtelen. Abban egyetértek,hogy elsődleges az állami fogási naplóba vízkóddal vezetni .A halőr mindenkor megtekintheti vízkód alapján a fogások rögzítését.. Így ha nincs második napló,csak az állami naplóba tudom vezetni.!!!
Ellenőriztek,minden rendben volt (nap jelölés, halat nem fogtam )nem kellett mit beírni a naplóban.Tettenérés nem volt! Mivel „írígy” halőrök vannak meg telkünk van,előre kitervelt szándékkal (más horgászoknak elmondva)szajkózzák,hogy XY tól el fogjuk venni az engedélyét! Azon napon kétszer jöttek telkemre,hogy mit fogtam,majd este indulás előtt megint bejöttek ellenőrizni. Fentebb írtam,de belekötöttek,hogy egy hónappal előtte fogtam egy pontyot(épp a halőr jelenlétében írtam be) és az nem jó helyre van beírva. Ami az általuk kiadott vízkódos területi mellé adott fogási napló volt és nem az állami fogási napló.Nos a tisztesség az követi,”figyelmeztetlek ,hogy oda is be kell írni a halat” Erre visszamenőlegesen elveszi az összes papírokat. A szigor meg az hogy ” bűnözőnek” nézik a horgászokat!! Ha tévedek,akkor még nem lopok! Nem a 10 e forint meg a 3 hónap tiltás, hanem az összes papír újra váltása a sok! Csak úgy kérdezem volt e valaki hasonló helyzetben,vissza adják-e 3 hónap után az engedélyeket,hogy újra ne kelljen váltani?.Köszönöm,
Az előző írásomhoz……
Egyetértek azzal,hogy az állami fogásnapló vezetése kötelező! Akkor mi a f.sznak kell még a területi mellé új fent vízkódos naplód adni?? Mert úgyis szerepel az államiban vízkód szerint!! Jaa…hogy kedvezőbb helyzetben lesz a területi halőr a darabszámos halak tekintetében! Hát keresse ki a vízkód szerint! Vagy tisztességet teszek neki a kettős vezetéssel.A törvény nem kötelezi,nem is tiltja azt de bünteti!! Mi van ha mondjuk „országjáró” horgász vagyok és mindenhol kapok még egy egy fogási naplót? Szeretném látni a pontos kitöltéseket? Az államiba benne van és kész!