Horgászorsó fajták

balázsaweben

Updated on:

horgászorsó fajták elsőfékes

A horgászorsó fajták több szempontból is csoportosíthatóak. Csoportosíthatjuk őket a horgászati stílus szerint, illetve fékrendszer alapján is. Most az utóbbi szerint fogjuk bemutatni őket, mert egy-egy horgászorsó fajta egy külön írást is megérdemel.

De mielőtt nekivágnánk, szóljunk néhány szót a horgászorsókról úgy általában. Ezt legalább annyira érdemes ismerni, mint a horgászorsó fajtáknak a sajátosságait.

Horgászorsó méretezése, az orsó méret jelentése

A horgászorsó méretezése általában egy kétjegyű számból áll. 20, 30, 40, 50, stb. Ez eredetileg azt jelentette, hogy az adott orsó dobjára 100-as zsinórból mekkora mennyiséget tudunk feltekerni. Tehát, ha egy orsó 50-es méretű, akkor ez azt jelenti, hogy 50 méter 100-as zsinór a tároló kapacitása.

Ez manapság nem minden esetben van így. Elterjedt a horgászorsók fajtái között más jelölés is. Például a 4500. Ez az orsóméret jelentése szempontjából ugyanazt jelenti, mint ha 45-ös számmal látták volna el. Feltehetően ezzel szerettek volna a márkával kitűnni a tömegből, és lássuk be a 4500-as horgászorsó méret jobban hangzik. A halak súlya is sokkal jobban hangzik, ha grammban adjuk meg. 1,5 kg vagy ezerötszáz gramm. Ugye nem mindegy?

Vannak további jelölések is, például a szuperorsó 950. Ezek bizonyos gyártóknál az általuk gyártott horgászorsó fajták tekintetében azt jelentik, hogy 9 csapágyas orsó, 50-es méretben, ha a példánál maradunk. Elterjedt még az LC illetve az LCS jelölés is. Ezek a Long Cast, azaz távdobó orsó, az LCS pedig a nyeletőfékes távdobó orsót takarja.

[cmamad id=”2197″ align=”center” tabid=”2198″ mobid=”2198″ stg=””]

Az orsó áttétel jelentése

A horgaszorsó fajták egyik fontos ismérve az orsó áttétele. Ez azt jelenti, hogy a hajtókar egy fordulatára hányszor fordul körbe az orsó rotorja. Ezt a következőképp jelölik a horgászorsókon: 1:3,5. Ez fentiek alapján azt jelenti, hogy egy teljes hajtókar tekerésnél 3,5-szer fordul körbe a rotor. A nagyobb áttételű orsó fajták értelemszerűen több zsinórt húznak be egy tekerésre, mint a kisebbek. Ebbe azonban még természetesen szerepet játszik az orsó dobjának átmérője is. A nagyobb orsó áttétel akkor fontos, ha a végszerlék gyors kitekerése valamiért fontos. Ilyen okok lehetnek például a folyóvízben történő horgászat, vagy a versenyhorgászat, ahol másodpercek is fontos szerepet játszhatnak.

Horgászorsó csapágy

Minden horgászorsó fajtában találhatóak csapágyak. A horgászorsó csapágy a súrlódást hivatott csökkenteni, valamint a biztos futásért, a csavarmentes zsinórfeltekerésért is felel. Nem biztos, hogy a 11 csapággyal ellátott orsó jobb műszaki megoldást takar. Egy szerényebb orsó csapágy számú, de megfelelő minőségű, a megfelelő helyre elhelyezett csapágyazottságú horgászorsó típus. Ezt a következőképpen szokták jelölni: 4+1. Ez ideális esetben azt jelenti, hogy találunk csapágyat a tányérkerék két oldalán, a csigánál, és a zsinórvezető görgő alatt, és a görgös visszaforgásgátlónál. Ha ezek megfelelő minőségűek, több csapágy általában nem szükséges egy horgászorsóba.

Kerülhet még csapágy további helyekre is, a csiga tengelyére, a hajtókar fogantyúba, a dobemelő szerkezetbe. Ezek ha minőségi csapágyból készülnek nem csak az orsó súlyát, de árát is növelik. Ha pedig olyan horágszorsó fajtát választunk, amely több, de rossz minőségű csapággyal rendelkezik, nem járunk jobban, sőt! Elég valószínű, hogy hamar kénytelenek leszünk egy új orsót vásárolni.

Horgászorsó fajták – Elsőfékes orsó

horgászorsó fajták elsőfékes
Az elsőfékes orsókon a fékrendszer a dobban foglal helyet

Az elsőfékes orsóknál a fékrendszer az orsó dobjában kapott helyett. Itt helyezkednek el a féklamellák, amelyek az orsó fékerejének beállításáért felelősek. Többféle típus is található az elsőfékes orsófajták között. Egyre inkább népszerűek mostanában a gyorsfékes orsók, melyek fékrendszere nagyon érzékeny, így könnyedén és gyorsan szabályozható a fékerő.

Elsőfékes orsó használata

Az elsőfékes orsó használata egyáltalán semmi extra tudnivalót nem igényel. Érdemes tisztában lenni vele, hogy mennyire érzékenyen reagál az orsónk a fékerő szabályozó gomb állítására. Szemből nézve balra tekerve a fékerőt csökkentjük, jobbra tekerve pedig növeljük.

[cmamad id=”2197″ align=”center” tabid=”2198″ mobid=”2198″ stg=””]

Horgászorsó fajták – Hátsófékes orsó

horgászorsó fajták hátsófékes
A hátsó fékes orsóknál az orsó hátulján találjuk a fékerő szabályozót

A hátsófékes horgászorsó fajtáknál a fékszerkezet az orsó hátsó részében kapott helyet. Ezek a horgászorsó fajták egyre kevésbé népszerűek. Az elsőfékes orsók véleményem szerint sokkal megbízhatóbb fékrendszerrel rendelkeznek, mint hátsófékes társaik. Ráadásul sokkal kényelmetlenebb az orsó hátulján állítani a fékerőt, mint az orsó dobján. A hátsófékes orsók hátránya, hogy kisebb hely áll rendelkezésre a fékrendszer kialakítására. Így olyan minőségű fékrendszert, mint az elsőfékes orsók esetében nagyon nehezen lehet beleépíteni.

[cmamad id=”2197″ align=”center” tabid=”2198″ mobid=”2198″ stg=””]

Horgászorsó fajták – Nyeletőfékes orsó

A nyeletőfékes orsó nagy népszerűségnek örvend hazánkban is a horgászorsók fajtái között. Ennek az orsó típusnak az elejében kapott helyen a fő fékrendszer, hátul pedig a nyeletőfék rendszer. A nyeletőféket az orsó hátulján található kapcsolóval kapcsolhatjuk be és ki. A nyeletőfék erejét az orsó hátulján található fékerő szabályozóval állíthatjuk be.

A nyeletőfékes orsó elejében egy elsőfékes rendszer is helyett kapott. Ennek szerepe a hal fárasztása. A nyeletőfékes rendszer lényege, hogy ha őrizetlenül hagyjuk botunkat, és kapásunk lenne, a hal akadály nélkül tudja zsinórunkat az orsóról lehúzni. A kapcsoló átkapcsolásával, vagy a hajtókar tekerésével kikapcsol a nyeletőfék, és helyét az első fék veszi át a fárasztás során.

horgászorsó fajták nyeletőfékes
A bekapcsolt és kikapcsolt állapotú nyeletőfékes orsó

A nyeletőféket egy gyorsfékes rendszerű, elsőfékes horgászorsó fajtával is ki lehet váltani. Számomra ez sokkal jobb megoldás, eggyel kevesebb az orsó meghibásodásának esélye, mivel csak első fékrendszer található benne. Néhány horgászat után hozzászokunk, és nem okoz gondot. Ráadásul nem kell megfizetnünk a hátsó, nyeletőfék rendszer árát sem az orsóval.

[cmamad id=”2197″ align=”center” tabid=”2198″ mobid=”2198″ stg=””]

Horgászorsó fajták – Harcifékes orsók

horgászorsó fajták harcifékes
A harcifékes orsókon a fékerő egy mozdulattal változtatható

A harcifékes orsók nagyjából olyanok, mint a nyeletőfékes és hátsófékes orsók keverékei. Ezeknék a horgászorsó fajtáknál a hátsó fék rendszerbe beépítésre került egy gyors fékerő szabályozó kar is. Ezzel pillanatok alatt lehet növelni és csökkenteni is a fékerőt. A horgászorsó hátsó fékét beállítjuk egy alap fékerőre, és ezt tudjuk csökkenteni a kar használatával. Így nem szükséges az orsó fékjét minden hal után állítgatni, ha egyszer megtaláltuk a számunkra megfelelő fékerő beállítást. Főképp a finomszerelékes valamint a pergető horgászok köreiben kedveltek ezek az orsó fajták.

[cmamad id=”2197″ align=”center” tabid=”2198″ mobid=”2198″ stg=””]

Milyen horgászorsót vegyek?

Jogosan merül fel a kérdés. Válaszd ki azt a horgászorsó fajták közül, amelyik neked szimpatikus. Figyelj arra, hogy ha sokat akarod használni, sokat dobni egy peca alatt, legyen könnyű. A csapágyazottságban inkább a minőséget válaszd a mennyiség helyett. Ez az orsók között különösen fontos, hogy a rendelkezésedre álló összegből a legjobb minőséget válaszd.

Nem érdemes nagyon olcsó orsót venni, mert tönkre fog menni és sok bosszúságot fog okozni. Ha letapad a fék, gubancolódik a zsinór, vagy a görgő nyúzza a zsinórodat sok idegeskedést fog okozni. Ahogy egy horgászbotot sem, egy orsót nem egy szezonra vásárolsz, inkább szánj rá többet. Ha egy olcsó ”gagyi” orsót veszel meg, úgyis le fogod cserélni, és drágább lesz az olcsóbb. Talán ennél a horgászfelszerelésnél a legfontosabb a minőség.

Képek forrása: itt

Szólj hozzá!