Kis-Balaton horgászat

balázsaweben

kis balaton horgászat

A Kis-Balaton a természet egyik csodája. Számtalan látnivalót, szemet gyönyörködtető tájat rejteget magában ez a csodálatos táj. Két évszázada e csodálatos szépségű, mocsaras természeti kincsünk még egy egységet alkotott a Balatonnal. Az egyedülálló állat- és növényfajták között természetesen a halak is megtalálhatóak. És ahol halak vannak, ott horgászok is. Nem meglepő, hogy a Kis-Balaton horgászat szempontjából is tartogat látnivalókat.

A Kis-Balaton horgászatát sem kezdhetjük el érvényes horgászengedély nélkül. A Kis-balatoni horgászhelyek megközelítése nem mindig egyszerű, így ne készüljünk a szokásos, 115 darab teljesen felesleges felszereléssel. Figyeljünk arra, hogy egy természetvédelmi övezetben horgászunk, és véletlenül se tegyünk kárt ebben a csodálatos környezetben.

Kis-Balaton horgászjegy árak

A Kis-Balaton horgászat szempontjából nem sokban különbözik a Balatontól, legalábbis ami a jegyeket illet. A Balatoni horgászengedély árak a Kis-Balaton horgászatára is feljogosítanak a következő helyeken 2018-ban:

  • Az I. számú déli tárózón 04-24 óra közötti időben, a Zalavár és Zalaszabar közötti út déli padkája és víz közti területről
  • a híd nyugati oldalától
  • a Babos-szigeten
  • a Kányavári-szigeten
  • az I. számú északi tározón a Zalavár és Zalaszabar közötti út északi oldalán
  • a régi Zala-meder keleti partján a Bárándi-patak befolyásától a Zalavár és Zalaszabar közötti út hídjáig.

A Kis-Balatoni horgászat ára:

Felnőtt partközeli Balatoni területi jegy ára 2018

  • 1 napos 2,500 HUF
  • 3 napos 4,500 HUF
  • 10 napos 7,000 HUF
  • Éves 26,000 HUF

Felnőtt Balatoni általános területi jegy ára 2018

  • 1 napos 4,000 HUF
  • 3 napos 7,500 HUF
  • 10 napos 18,000 HUF
  • Éves 60,000 HUF

Éves Kis-Balaton horgászengedély ára

A csak a Kis-Balaton horgászat adta lehetőségeit szeretnénk kiaknázni, és a Balatonra nem megyünk pecázni (menjünk) akkor az éves Kis-Balaton horgászatára jogosító horgászengedély ára 15 000 forint. Egynapos, három napos illetve 10 napos kis balatoni horgászengedélyt nem tudunk venni, csak a Balatonra, amely érvényes a Kis-Balaton horgászatára is.

Kis-Balaton horgászat – Horgászhelyek

A kis-balatoni horgászhelyek megközelítése, ahogy korábban említettük, nehézkes lehet. Legyünk körültekintőek a horgászfelszerelés összeállításakor. A legtöbb helyet csak gyalog lehet megközelíteni, ez egy igazi vadvízi horgászhely. Gondoskodjunk minden szükséges eszközről, felszerelésről, de felesleget ne vigyünk. Így kiaknázhatjuk a Kis-Balaton horgászat adta értékeit.

Kis-Balaton I. ütem és a Zalavár – Zalaszabar közötti út déli padkája

A Zalavár – Zalaszabar közötti út déli padkáján csak déli irányba engedélyezett a horgászat. A képen látható mindkét horgászhely pirossal megjelölve.

kis balaton horgászat horgászhelyek
A pirossal jelzett szakaszokon engedélyezett a horgászat Zalavár-Zalaszabar közötti út déli padkáján és az I.ütem elnevezésű horgászhelyen.

Kis-Balaton Kányavári sziget horgászat

A Kányavári-sziget a Kis-Balaton fokozottan védett területe. A szigethez kiépített út vezet, melynek végén parkoló fogadja az autóval ideérkezőket. A kis szigetre egy különleges fahídon át érkezünk. A Kányavári sziget horgászat nyújtotta lehetőségeinek kihasználásakor figyeljünk arra, hogy át kell keljünk a hídon.

Kis Balaton horgászat kányavári sziget
A Kányavári sziget egy fahídon átkelve közelíthető meg.

Kis-Balaton Babos sziget

A Kis-Balaton Babos sziget megközelítése igen nehézkes. Csak akkor induljunk neki, ha ismerjük a környéket, és tudjuk, hogyan kell megközelíteni.

Kis-balaton horgászat babos sziget
A Babos-sziget nehezen megközelíthető horgászhely

Mindenképpen próbáljunk meg helyi segítséget kérni a Kis-Balaton horgászatában, ha lehetőségünk adódik rá. Fontos figyelembe vennünk, hogy a Kis Balatonon megkezdték a horgászhelyek felújítását, átalakítását. Ez nagyban befolyásolhatja a horgászatot. Erről bővebben ide kattintva tudsz olvasni.

A horgászhelyek térképeinek forrása a www.balatonihal.hu .

 

 

 

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.