Megvan a büntetése az RSD-n kispontyokat mészárló horgásznak

balázsaweben

Bár a címben horgászként utaltunk az elkövetőre, úgy gondolom távol áll a normális horgászoktól. Az elkövető még november 10-én szegte meg súlyosan az RSD horgászrendjét. A férfit éppen halpucolás közben érték tetten Soroksáron. Az ellenőrzése során 9 db méreten aluli, 23-29 centi közötti kispontyot találtak nála, melyek jó része már meg volt pucolva.

A halak az RSD korábbi telepítéséből származó, frissen behelyezett kétnyaras pontyok voltak. A „horgásznak” könnyű célpontot jelentettek a méreten aluli halak, amelyek telepítés után gyakran egy bandába verődve maradnak és aktívan táplálkoznak. Ezt használta ki a féri is, aki helyváltoztatás, vagy szelektálás helyett a halak megtartása mellett döntött.

Engedéllyel rendelkezett ugyan, de a fogási naplóba nem rögzítette a halak kifogását, hiszen egyrészt jóval többet tett el a megengedettnél, másrészt egyik sem haladta meg a minimálisan kifogható méretet. Amikor úgy érezte eleget fogott, megkezdte a parton a halak feldolgozását. Épp a kilencedik ponty tisztítását kezdte volna meg, amikor a halőrök tetten érték.

A büntetés

A férfi a horgászati szabályok közül jó néhányat megszegett. A halvédelmi eljárást az alábbi szabálysegések elkövetése miatt halmazati eljárásban folytatta le a hatóság:

  1. Darabszám korlátozás megsértése. (3 helyett 9 db megtartott és megölt ponty)
  2. Méretkorlátozás megsértése. (a 9 db-ból egy sem volt 30cm, vagy azt meghaladó)
  3. Fogási napló nem vezetése. (egyetlen darabot sem rögzített)

A büntetése horgászattól való eltiltás 9 hónap időtartamra, és 90.000 forint bírság, amelyet az állam szabott ki rá. A Ráckevei Dunaág Horgász Szövetség élve halgazdálkodói jogkörével, az RSD szakaszáról további 24 hónapra eltiltotta a horgászattól.

Az RDHSZ ismételten kéri a horgászokat, ha bármilyen szabálysértést látnak, jelezzék a 24 órában hívható halőri ügyeleti telefonszámukon: 06-30/675-7304.

Szólj hozzá!