Saját Facebook posztja buktatta le a szabálytalan horgászt! Elkapták!

balázsaweben

A NÉBIH újabb sikeres akciót tudhat magáénak, melyet a becsületes horgászok bejelentése alapján sikerült véghez vinni. A halőröket a facebookozó horgászok értesítették, hogy egyik társuk egy kapitális méretű pontyot vitt magával élve a Közép-Tiszából, és azt a kerti tavában tartja. Ráadásul még meg is osztotta saját oldalán!

Az Állami Halőr szolgálat munkatársai a bejelentések alapján elindultak a nagy testű ponty keresésére, és meg is találták azt egy abádszalóki ház 3×2 méteres kerti tavában. A helyszínen tartózkodó „horgász” elmondta, hogy másnap szerette volna feldolgozni a halat, de megpróbálta leütni, csak magához tért, ezért helyezte a tóba.

Ebben a kerti tóban találták meg a nagytestű tiszai pontyot

A halőrök megvizsgálták a halat, a leütésre utaló jelet nem találtak. A horgász minden szükséges okmánnyal rendelkezett a horgászathoz, és a hal fogását a fogási naplóba be is jegyezte. Nem tudni miért tartotta meg a halat élve, talán értékesíteni szerette volna valamelyik tó tulajdonosának, ahogy arról már korábban olvashattál. Erre már nem volt lehetősége, a halőrök hamar lecsaptak rá.

A vízből is jól látszott, hogy a bejelentések valósak, valóban egy nagy testű hal van a kis tóban

[cmamad id=”2197″ align=”center” tabid=”2198″ mobid=”2198″ stg=””]

A halat lemérték, pontos súlya 14,9 kilogramm volt. A helyszíni intézkedés után a halat visszaszállították eredeti élőhelyére és szabadon engedték. A horgász ellen eljárást indítottak, a ponty szabálytalan áttelepítése miatt.

A pontos súlya 14,9 kilogramm volt

[cmamad id=”2197″ align=”center” tabid=”2198″ mobid=”2198″ stg=””]

A NÉBIH így számol be honlapján az esetről:

A Nébih ÁHSZ a bejelentéseket követően – az érintett Tisza szakaszon halgazdálkodásra jogosult Közép-Tisza-Vidéki Horgász Egyesületek Szövetségével együttműködve – helyszíni szemlét végzett az abádszalóki magánszemély családi házánál. Az ellenőrzés során a halőrök a 3×2 méteres kerti tóban, a víz felső szintjénél egy tőponty farokúszóját pillantották meg.

A horgász elmondása szerint a vízparton ütötte le a halat, amelyet azért szállított át a kerti tavába, mert másnap akarta megtisztítani. A halászati őrök azonban nem találtak a halon olyan sérülést, amely igazolta volna a horgász állítását. Így a horgász – bár rendelkezett állami horgászjeggyel és területi engedéllyel, a hal kifogásának tényét pedig rögzítette fogási naplójába – a ponty áttelepítésével megsértette a hatályos rendelkezéseket.

A gyönyörű, nagy testű pontyot visszaszállították eredeti élőhelyére

[cmamad id=”2197″ align=”center” tabid=”2198″ mobid=”2198″ stg=””]

Tekintettel arra, hogy 30 cm-nél nagyobb testhosszúságú hal a vízpartról nem szállítható el élve, és a vízpartról élve elszállítani megkísérelt halat abba a nyilvántartott halgazdálkodási vízterületbe kell visszaengedni, amelyből a halat kifogták, az ÁHSZ a 14,9 kg-os ponty Közép-Tiszába történő visszaszállítása mellett döntött. A horgászok éberségének köszönhetően, ismételten egy jogszerűtlenül megtartott, szép és nagy értékű hal kerülhetett vissza épségben az eredeti élőhelyére.

A Nébih továbbra is kéri, hogy amennyiben halászattal, horgászattal, halkereskedelemmel kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, jelezzék azt az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen!

Forrás: 

http://portal.nebih.gov.hu/-/jogosulatlanul-attelepitett-halat-vitt-vissza-eredeti-elohelyere-a-nebih-allami-halori-szolgalata

“Saját Facebook posztja buktatta le a szabálytalan horgászt! Elkapták!” bejegyzéshez 2 hozzászólás

    • Feltételezem nincsen, hiszen akkor azért is megbüntették volna. Vagy, ha van is, akkor ez alatta volt. Általában centiben szokták megadni a határt, nem kilóban. Bár ez a hal minden épeszű korlát esetén visszaengedős lett volna.

      Válasz

Szólj hozzá!