Ned Stark megmondta, hogy közeleg a tél, hitték is neki, meg nem is. Igaza volt, ideért. Mindenkinél azt olvasom, hogy elrakta télire a horgászfelszerelését, ami a tavak befagyásával tulajdonképpen érthető is. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy ha kedvem támad, az utca végére kisétálva a fővárosi Duna szakasz jobbnál jobb horgászhelyeibe botlok. Mégsem jött össze a Dunai horgászat Budapesten, egészen mostanáig.
Mindig találtam valamilyen indokot, hogy miért is nem megyek ki, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy nem volt megfelelő felszerelésem hozzá, és teljes mértékben még most sincs. Akad néhány dolog, amit be kellene szereznem, ha folytatni akarom.
Nem tudnám megindokolni, hogy mi az oka annak, hogy pont december 3-ára esett a választásom, hiszen azt gondolom, hogy a Dunai halak sem túl aktívak már ebben az időben, és jóval komfortosabb lett volna nyáron elkezdeni. Azért nagy reményekkel vágtam neki ennek a pecának. Ha olvastátok már az eddigi írásokat, tudjátok, hogy nincsenek nevén nevezve a benne szereplő termékek, mert nem ez az elsődleges célja egy-egy olvasnivalónak, nem termékbemutatónak készülnek elsősorban.
Dunai horgászat
Ez a dunai horgászatról szóló írásokban másképp lesz, mert nem könnyű eligazodni az itt-ott fellelhető információk között. A dunai horgászok féltik helyeiket és a halakat egymástól, nem igazán segítőkészek. Mondhatni a nagyrészük folyóvízi horgász….
Reményeim szerint lassan összegyűlik majd valami használható segítség ezekből az írásokból, mert butaságnak tartom ezt a hozzáállást. Én segíteni szeretnék nektek, ha eljutok oda az Öreg Hölggyel, hogy tudjak tanácsot adni.
Nem lesz mindennapi program a dunai peca, bár nem lenne nehéz, és kedvem is csak-csak lenne hozzá. De azért mégiscsak tél van. Leginkább a 2018-as év lesz a mi dunai évünk, hiszen éves engedélyt már nem érné meg kiváltani, pedig nem drága. Jövőre viszont 1-2 hetente egészen biztos, hogy vendége leszek a Dunának, amit majd ti is olvashattok, főképp Budapesten, de közelsége miatt szóba jöhet akár egy Szentendre horgászat is.
Úgy ébredtem szombaton, hogy vasárnap megyek horgászni, nem halogatom tovább. Nem egyszerű dolog nekikészülni egy dunai horgászatnak az információ hiánya miatt. Először is nem akartam a fővárosi Duna legkövesebb és legnagyobb sodrású részén kezdeni a dunai kalandjaimat, mert vagy elmegy a kedvem tőle egy életre, vagy a gatyámat kifizetem szerelékekre, esetleg mindkettő egyszerre. Egyáltalán:
Hol érdemes horgászni a Dunán?
Annyi információt sikerült összeszednem, hogy az Árpád híd melletti ”sóderos” nem túl nehéz pálya. Többször sétáltam már arra, gyakran láttam horgászokat is, igaz leginkább nyáron. Nevét a partjáról kapta, valóban sóder borítja. Volt, aki rakós bottal vallatta ezt a részt. Gondoltam, ha 13 méter körülre kijön a hal, akkor nem igazán szükséges bedobni a közepébe.
Elmentem egy környékbeli horgászboltba, bízva abban, hogy ott tudnak nekem segíteni, mert fogalmam sem volt, hogy mekkora kosárral, milyen horoggal, kajával, stb próbálkozzak. Nem hiába bizakodtam, segítettek. 130 gramm már nagyjából megáll mondták, de azért vettem még 150 grammos kosarakat is. Majd 70 dekányi kosárral, két kiló tímár sajtos fekete etetőanyaggal, egy csomag excalibur márnázó horoggal, fél liter csontival és egy gilisztával elindultam táskámban hazafelé. Bíztam benne, hogy az öt feederkosár amit vettem elég lesz. Célhalam nem volt, bármivel kiegyeztem volna első alkalommal.
Már otthon bekevertem a kaját, jóval nedvesebbre, mint amúgy tettem volna. Egy kiló kajába kb fél liter vizet öntöttem több részletben, majd beleborítottam fél zacskó dovit angol morzsát. Nagyjából 15 perc múlva átrostáltam közepes rostán az egészet és ezzel le is tudtam az etetőanyagot. Az állagot elég jól sikerült eltalálni, jóval nedvesebb volt, mint egy tavi pecához használatos feederkaja, de mégsem volt ragacsos, masszívan tapadt, de nem ragadt.
Reggel még permetezővel kicsit tovább nedvesítettem, mert szárazabb lett. Minden szem jó alaposan megszívta magát, aztán elindultam a kalandra. A parton raktam bele bőven élő csontit, akik a hideg elől lemenekültek az kaja aljára. Folyamatosan kevergetnem kellett dobás előtt, hogy előmásszanak. Szinte alig mozogtak. Végülis hűtőben voltak kinn is, kb 3-4 fok lehetett.
Feederezés az Árpád hídnál
Bevallom, hogy nagyon izgultam emiatt a peca miatt. Féltettem a botomat is, a felszerelésemet is, és nem szerettem volna, hogy elmenjen az egésztől a kedvem. És persze reméltem, hogy valamit sikerül fogni is, titkon márnában reménykedtem, de egy gébnek is örültem volna. Az első probléma, amivel szembesültem, hogy nem egyszerű itt leszúrni rendesen a bottartót. A jövőben valami masszívabb karó kell majd. Esetleg egy kalapács is, amivel igazán biztonságosan, megfelelően mélyre és stabilan tudom leütni a leszúrót. Pedig ránézésre nem tűnt vészesnek.
Már otthon felraktam az orsómra kb 10 méter fonott zsinórt, nagyjából 16-os méretben. Fogalmam sincsen milyen vastag pontosan, tippelek. Egy orsót vettem használtan, és azon volt rajta.Sajnáltam kidobni, ilyen célokra használom. Kellett is a fonott, a kisebb kosár 160-170 gramm körül lehetett megtöltve, a nagyobbik a 200-at is súrolhatta.
A horgászatot azzal kezdtem, hogy üres kosárral dobáltam különböző távokra, hogy találjak egy pontot, ahol a kosár üresen is megáll, és legyen valami minimális fogalmam a mederről. Ezt olyan 20 méter környékén sikerült megtalálni, nagyjából a negyedik-ötödik dobás után. Itt beakasztottam a zsinórt a klipszbe, ami szintén félelmetes ötlet volt. Az orsó amit használtam egy 40-es by Döme Super Sensitive, 0.20-as Tubertini Gorilla zsinórral. Talán nem a legoptimálisabb dunai felszerelés, de kifogástalanul tették a dolgukat.
Dunai felszerelés
Mindezek egy 390-es Manta Evo X Heavy feederre voltak felrakva. Ez egy nagyon jó bot, eredetileg távolabbi dobásokra vettem, de már akkor tervben volt vele egy két dunai peca lehetősége is, a 100 grammos dobósúlya miatt izgalmas volt a 200 körüli kosársúly. Eddig nem sokat használtam, és a sarokban várta, hogy használva legyen.
Félve dobtam az első megtöltött és felcsalizott szereléket a vízbe, szinte vártam a reccsenést, csattanást, vagy bármit ami nagyon szomorú véget vetne dunai horgászkarrieremnek. Szerencsére ez nem történt meg, és gond nélkül tudtam hajigálni ezt a súlyt, sőt még bőven nem éreztem azt, hogy küszködne a bot.
A végszerelék elég jól megállt a fenéken, a spicc nem mutatta, hogy nagyon vinné ide-oda a víz. Néha egy-egy pontatlanabb dobásnál volt, hogy kicsit arrébb vitte a sodrás, de nagyjából megállt. A 130 grammos kosárral kezdtem. Néhányszor elakadtam, de sikerült kiszabadítani, egy kivétellel, amikor megpróbáltam kitépni. Nem kellett volna, szakadt a főzsinórom. Gyorsan újraszereltem, és kipróbáltam a 150 grammos kosárral is. Azzal még jobban megállt, gond nélkül horgásztam, sokkal egyszerűbb volt, mint vártam.
Dunai kapás
Egyszercsak valami vadul meghúzta spiccemet. Hal, gondoltam….Majd megismerkedtem egy igazi, őshonos dunai fajjal, amelyet szerintem már minden dunai horgász ismer. A méltán híres gatyamadzaggal, vagy ismertebb nevén a rongycsomóval. Ebből két példányt is sikerült fognom, az egyiket egy öt perces, izgalmas fárasztás végén láttam meg csalódottan. Komolyan azt hittem, hogy hal, úgy ”védekezett”…
Reggel 6 körül kezdtem el, és dél körül a szükségesnél nagyobb lendülettel elvégzett bedobás volt, ami véget vetett a délelőttnek. Annyira hideg szél fújt, hogy azt gondoltam nincs az az Isten, hogy én itt most fonottat kötözgessek monofillal, meg szerelgessek. Gyorsan összepakoltam és hazajöttem ebédelni, átmelegedni mielőtt visszaindulnék sötétedésre.
Délután eredetileg vissza akartam menni az Árpád hídhoz, de láttam nem sokkal visszább, a Margit híd felé, a vizibusz kijáratától kicsit távolabb egy hasonló sóderes részt. Ez közelebb is van nekem, és a felújított Moszkva sétány lámpáinak fényei is csábítónak tűntek, ezért itt vertem tanyát. Ezen a helyen könnyebb dolgom volt a leszúrók elhelyezésével, és a sodrás is barátibb volt. Az egész víz mintha lassabban folyt volna. Lehet, hogy csak a sötét miatt tűnt így, de azt is el tudom képzelni, hogy lassult egy kicsit folyó.
Nagyjából hasonló távon vetettem be a végszerelékemet, ez szinte akadómentes volt. Sikeresen találkoztam egy újabb őshonos dunai fajjal, a nejlonzacskóval. Horogszabadítást követően horgásztam tovább. Este fél kilencig maradtam itt, jöttek-mentek a hajók előttem, és a kutyások, futók, biciklisek mögöttem.
Sajnos itt is megúsztam hal nélkül, de pozitívum, hogy egy horgot leszámítva nem hagytam el szereléket.
Dunai végszerelék
A végszerelék amit használtam igazán egyszerű volt, bár sokat gondolkoztam rajta, hogy milyen végszereléket használjak a Dunára. Végül a következőképp oldottam meg a felszerlést:
Egy kb 15 cm-s drennan 0,65-ös erőgumi két végére kötöttem egy-egy nagyobb forgót, ez szolgált a szerelék távtartó részeként, illetve ez tompította volna a halak kirohanásait. A rongynál jól működött. A fonott dobóelőtétre felfüztem egy kapcsocs forgót, aztán két nagyobb gumiütközőt, ezután rákötöttem az erőgumi egyik végébe. A másik végébe 70-100 cm hosszú16-os monofil horogelőkét hurkoltam, váltogattam a hosszát. Egyszer kétszer kisebb gubanc történt, de ez inkább a sodrásnak köszönhető azt gondolom.
Dunai horgászat Budapesten
Őszintén szólva megértem azt is, aki miután kipróbálta ezt a fajta pecát, hogy azt mondja, soha többet nem megy a Dunára pecázni. És megértem azt is, aki a rabjává válik, és állandóan azt lesi, hogy hogyan áll a víz. Én már eddig is mindig néztem a vízállást, hogy le lehet e menni a partra. Így a szerelem közelebb áll hozzám, mint a soha többet.
Nem mondanám, hogy nem volt ez egy eredményes horgászat több okból sem:
- Megtapasztaltam egy eddig ismeretlen horgászmódszert, végszereléket
- Nem hagytam ott minden kosaramat
- A hideg ellenére nagyon jó volt a belváros közepén kiszakadni a belvárosból
- Megtudtam, hogy egy 3 centis falevél is tud kapást okozni, nem is kicsit
- Valahol olvastam, hogy uszály után jön a kapás mindig. Valóban így van. Érdemes bevágni télen, legalább mozgunk kicsit…..
Dunai feederezés
Lehet azt mondani, hogy semmi értelme nem volt. De én mégsem mondom, mert kifejezetten magával ragadott a dunai horgászat. Igazi élmény volt ez a téli Dunai feederezés Budapesten. Még most, másnap, mikor ezt írom, a hatása alatt vagyok, és vágyom vissza annak ellenére, hogy esik a hó. Kipróbálni egy másik helyet, másik etetőanyagot, kezemben tartani egy dunai halat.
Igen, ez egy új szerelem kezdete…..
Tapasztalt dunai pecások segítségét, tippjeit és tanácsait szívesen elfogadom, sőt kérem is, egyben szeretnék köszönetet mondani azoknak a horgászoknak, akiknek videóiból és írásaiból sok segítséget kaptam ahhoz, hogy ez az írás létrejöjjön és legyen kedvem lemenni a Dunára. Köszönöm Döme Gábornak, és Jankovich Krisztiánnak! És a délelőtti társaságomnak, ennek a dolmányos varjúnak:
