Magyarországon napjainkra kb 800.000 ember hódol a horgászat szenvedélyének. Van, aki egész évben, szinte minden nap a parton van, és vannak olyanok is, akik évente 1-2 napot, vagy hetet töltenek a vizek partjain. Bármennyit is töltsünk horgászattal a jövőben, a horgászengedély kiváltása 2023 évben mindannyiunknak drágább lesz. Nem csak az állami engedély kerül majd többe, de a területi jegyek ára is emelkedik majd.
Ki jogosult a horgászengedély kiváltására?
A horgászattal kapcsolatos szabályokat a 2013. évi CII. Halgazdálkodásról és hal védelméről szóló törvény részletezi. E törvény alapján horgászengedélyt az a személy válthat, aki harmadik életévét betöltötte, van állami horgászvizsga bizonyítványa, vagy korábbi érvényes horgászjegyét bemutatja és igazolja horgászegyesületi tagságát, valamint a horgász regisztrációt elvégezte és a kártya kiváltására kötelezettek esetén a horgász kártyát kiváltotta.
Mentesül a horgászvizsga kötelezettsége és a kötelező horgászegyesületi tagság alól az a gyermek, aki a harmadik életévét már betöltötte, egészen addig az évig, melyben 15. életévét betölti. Szintén mentesülnek ezek alól a kötelezettségek alól a súlyos testi vagy értelmi fogyatékossággal élők, amennyiben állapotukról szóló orvosi igazolásokat a horgászvizsga bizottság számára benyújtják.
Hogyan lehet horgászvizsgát letenni?
Horgászvizsgát 10 éves kortól lehet tenni. A horgászvizsga feltétele, hogy a leendő horgász regisztrálja magát a horgaszjegy.hu oldalon, és igényelje a horgászkártyát. Nem szükséges hozzá fizikailag a horgászkártya megléte, elegendő már a regisztráció és a szükséges díj megfizetése is. Amennyiben a vizsga időpontjáig nem készül el, nyugodtan elvégezhető a vizsga érvényes regisztráció birtokában is.
A horgászvizsga időpontok a horgaszjegy.hu oldalon belépve megtalálhatóak, ahol jelentkezhetünk a vizsgára is. A horgászvizsga díjtalan. Gyakran tartanak előtte vizsgafelkészítő tanfolyamot is, melyen érdemes részt venni.
Turista horgászengedély kiváltása 2023
Évente egy alkalommal lehetőség van turista horgászengedély kiváltására. Ez kiváltástól számítva 90 napig érvényes, és területi jegy váltása mellett jogosít fel korlátozott feltételek mellett horgászatra. Elsősorban azoknak javasolt, akik csak egy-egy nyaralás alatt, vagy nyáron szeretnének egy-két napot horgászni. Kiváltását a horgász regisztrációs felületen lehet kiváltani. Feltétele a turista horgászvizsga megszerzése, melyet online lehet kitölteni. A tesztben 20 kérdést tesznek fel. A sikeres vizsgához legalább 15-re helyes választ kell adni. Naponta 3 alkalommal lehet tesztet kitölteni.
Horgászkártya regisztráció 2023
A horgász regisztráció és a horgászkártya kiváltása az egyesületi tagságra kötelezett horgászok számára továbbra is kötelező. Érvényessége 5 év, ára nem változott 2023-ban sem, továbbra is 2200 forint. A horgaszjegy.hu oldalon lehet regisztrálni, illetve befizetni a díját. A legtöbb esetben horgászengedélyt forgalmazó üzletekben, valamint horgász egyesületekben is segítenek a kiváltásban, ha szükséges.
Mire jó a horgász regisztráció és a horgászkártya?
A horgász regisztrációval a MOHOSZ a visszaélési lehetőségeket kívánta megszüntetni, és a horgászattal kapcsolatos okmányok nyilvántartását egységesíteni. A regisztrációs felületen látható minden adatunk, mely a horgászattal kapcsolatos. Válthatunk területi jegyet, illetve látjuk érvényes engedélyeinket, korábbi fogásainkat.
A horgászkártyát horgászat során magunknál kell tartani, és ellenőrzéskor az engedéllyel együtt át kell adni az ellenőrzést végzőknek, akik a kártyán található QR kód alapján lekérdezhetik adatainkat.
Állami horgászengedély árak 2023
Az idei évünk, különösen a második fele, a rohamosan emelkedő árak időszaka volt. Az infláció nem kerül el bennünket, horgászokat sem. Már a 2022-es engedély árak is emelkedtek, de a horgászengedély kiváltása 2023 évben még több pénzbe fog kerülni. Az áremelkedés szükségességét a megnövekedett költségekkel magyarázza a MOHOSZ. Természetesen érthető, hogy a jelenlegi gazdasági helyzet minden szereplőt érint, így a MOHOSZ sem lehet kivétel, de félő, hogy az egyre emelkedő kiadásaink miatt a horgászatra áldozható összeg egyre kevesebb lesz, és egyre kevesebben fogják kiváltani az engedélyt.
A horgászengedély 2023-ban a következő részekből áll:
Állami horgászvizsga és vizsgabizonyítvány
- Ára: 2019-től ingyenes, 2021-től digitális formában történik a vizsgáztatás, de személyes megjelenés továbbra is kötelező valamely vizsga helyszínen
Kötelező horgász regisztráció és Magyar Horgászkártya
- A horgász regisztráció díjmentes, a Magyar Horgászkártya ára 2200 ft öt évre
Horgászokmány tok
- Megvásárlása nem kötelező, ára maximum 850 forint.
Egységes állami horgászokmány (EAH)
- Állami horgászjegy: 5000 forint
- Fogási napló: 500 forint
- Összesen az EAH 6000 forint
- Szankciós (ha nem adtad le a fogási naplót időben): 11000 forint
- Kedvezményes Állami horgászjegy (gyermek, 70. életévét betöltött személy, vak vagy gyengénlátó, az állapotát igazoló okmányokat benyújtó mozgásszervi vagy hallási fogyatékos): Díjmentes
Egységes szövetségi hozzájárulás
- Ára: 5500 forint
- Mentesített ( gyermek, 70. életévét betöltött személy, vak vagy gyengénlátó, az állapotát igazoló okmányokat benyújtó mozgásszervi vagy hallási fogyatékos) : Díjmentes
Egyesületi tagdíj
- Egyesületenként változó, de minimum 2000 forint.
- ESZH alól mentesítettek számára 1000 forint
A legolcsóbban tehát egy olyan horgász, aki időben leadta a fogási naplóját, nem vásárol tokot, már rendelkezik horgász kártyával és az egyesület ahová belép a minimum tagdíjat kéri 13500 forintért válthatja ki a horgászengedélyt 2023-ban. Így tehát 3000 forinttal kell többet fizetni az állami engedély kiváltásáért, mint 2022-ben kellett.
Összevont területi horgászengedély árak 2023
A területi horgászengedély árak 2023-ban átlagosan 24-al emelkedtek a 2022-es évhez képest. A megtartható halmennyiség a tavalyi évhez képest nem változott.
- Éves általános országos területi jegy felnőtt teljes árú: 98.000 forint
- Éves általános országos területi jegy felnőtt kedvezményezett: 72.000 forint
- Éves általános országos terület gyermek jegy: 3000 forint
- Éves általános dunai területi horgászengedély felnőtt, teljes árú: 64.000 forint
- Éves általános dunai területi horgászengedély felnőtt, kedvezményezett: 48.000 forint
- Éves általános tiszai területi horgászengedély felnőtt, teljes árú: 69.000 forint
- Éves általános dunai területi horgászengedély felnőtt, kedvezményezett: 53.000 forint
- Éves sportcélú országos területi jegy felnőtt, teljes árú (csak versenyzőknek): 38.000 forint
- Éves sportcélú országos területi jegy kedvezményezett (csak versenyzőknek): 22.000 forint
A horgászengedély kiváltása 2023-ban költségesebb lesz, mint 2022-ben volt, de nem csak az engedély, hanem a horgászathoz szükséges kellékek ára is emelkedni fognak. Nehezebb lesz idén a horgászok sorsa, sokak sajnos valószínűleg ritkábban engedhetnek majd meg maguknak egy horgászatot.
Eredményes horgászatot kívánok neked a 2023-as évben!
Ha hasznosnak találtad a cikket, oszd meg másokkal is!
50%- os emelés ! A semmiért fizetünk ! Egyre drágább a horgászat, a halról nem is beszélve ! A MOHOSZ is csak egy tetves pénzlehúzó, mint minden „állami” szervezet. Így akarjátok népszerűsíteni a horgászatot ? Emeljétek triplájára az áraitokat, azután sopánkodhattok, hogy egyre kevesebb pénz fog befolyni, mert sokan nem tudják majd kiváltani az engedélyt ! De csak így tovább, dübörögjön a lehúzás ! Amióta 6%- ra csökkent a hal ára, pontosan háromszorosára drágult kilója. Ez hogy is van ? Úgy lehet, hogy valakik nagyot szakítanak, és nagy ívben leszarják a horgászokat !! Attól félek, hogy idén nagyon sok halőr fog ruhástól fürödni !!!
Teljes igazad van 🙁
Igazad van
Horgászni nem kötelező.
Te egy igazi bééééla vcagy !
Sziasztok!
Szerintem is igazad van.Olyan jó, hogy évekkel ez előtt avval etettek bennünket, hogy az új rendszer majd egységesebb lesz,ehez képes nem lehet eldönteni, hogy egy adott vízterületnek mi is a száma.
Pl,.Balaton :14-002-2-1 ? vagy ami be is fér 00554 ?
Mi indokolja azt, hogy miért kell a MOHOSZ-nak is és egy helyi egyesületnek is külön külön fizetni a tagságért.
Hányinger emeljék majd lassan nem lesz honnan be gyűjteni!Aki meg ilyen hozzászólaást ír nem kötelező horgászni annyit is ér!Nem kötelező ide írni sem!
Igy igaz
Igy igaz
Jobban járok ha csinálok magamnak kishalastavat magamnak és még fogok halat is mert az ipolyon csak várhatom a jó szerencsét ez nem fer drasztikus ár emelésnek de van egy ötlett legyél mozgás sérült vagy hallás sérült.
mozgás sérült is csak az kap kedvezményt aki FOT-ot is kap . ( Fogyatékos támogatás) annak meg olyan feltételeknek kell megfelelni amit kevés mozgás sérült kap meg. min. se keze se lába állapot. na az meg hogyan tud horgászni??
Nem tudom ki írta a fenti cikket, de vagy nagyon tájékozatlan, vagy tudatosan hazudik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Idézet a cikkből: „Összevont területi horgászengedély árak 2023
A területi horgászengedély árak 2023-ban átlagosan 24-al emelkedtek a 2022-es évhez képest. A megtartható halmennyiség a tavalyi évhez képest nem változott.”
Az utolsó mondat a lényeg, már minden szinten elmondták, hogy kevesebb halat lehet megtartani akkor miről beszélünk.
Ezen a pénzen el lehet menni havi egyszer halászlét, sült halat enni egy étterembe. Aki ritkán havonta hórgàszik munka után drága hobbi.
László.
Fontosnak tartom a természet védelmét. Magánember mindent megteszek, hogy környezetemben minél kevesebb kárt tegyek. Megjegyzem, hazánkban a környezetvédelem nem az elsődleges szempontok között szerepel. Közel ötven éve horgászom „legálisan”, ebből az utolsó harminc évet élővízen töltöttem, egy barátságos település melletti Tisza szakaszon. Jó emberek, festői környezet, horgászélmények. A horgászélmények elmaradóban, hiszen a Tisza halállománya jelentősen lecsökkent, amely oka nem a túlhalászásban, vagy a horgászok mohó hozzáállásában keresendő. Nem működik a környezetvédelem! Miért is? Eltűnt a kecsege, gyorsan tiltsuk meg a horgászatát. Nem látom, milyen lépések történtek, hiszen a tiltás nem orvosolja a bajokat (kérészes partok eltűnése, beiszapolódása, vízszint művi befolyásolása, nem körültekintő telepítés.) .A Covid járvány idején elképedtem, hogy a védőoltással nem rendelkező az éjszakai órákban nem tartózkodhat a vízparton horgászat céljából (ezzel az intézkedéssel kinek akartak megfelelni?). A napokban a harcsahorgászokra vonatkozó szigorításra csodálkoztam rá. Egy professzortól hallottam: nagy rendszerek átalakításához okosságra és okos emberekre van szükség. Nem látom az okosságot a szigorításban, hiszen az összevont területi jegy ára jelentősen nőtt (Dunai összevontnál is drágább,- gondolom,- az ott horgászó sporttársak ügyesebben lobbiznak, ami jó dolog, elismerésem), de a horgászható napok száma így jelentősen lecsökkent. A szigorítás nem a szaporulat növekedését, hanem a horgászok arculcsapását szolgálja.(Nem bizonyított ezen időszakban a horgászat és az harcsaivadék mennyisége közötti kapcsolat). Sehol nem látom jelét, hogy komplex szemlélettel bírna a halállományunk védelme, sajnos a horgászatot, ezen keresztül a horgászt tekintik a kár okozójának, e szigorítás mindezt példázza. Hová tartunk? Köszönöm, hogy elolvasta gondolataimat. Megtisztel, amennyiben megosztja véleményét a fenti cikkel kapcsolatban.
T László nem nagyon van szó arrol,hogy milyen sok halat kifognak a tisza parthoz közeli varsákkal főleg szabálytalanul elhelyezve,senki nem ellenőrzi őket .A halőrök egész mással foglalkoznak mint amivel kéne.A hogászatba a tiltások ellenkező hatást váltanak ki mint amire kitalálják/nem tudom kik?/és miért?A jelenlegi áremelések nem jogosak,nincs
szükség ilyen olyan országos és,területi pézrablókra.A halakat csak a horgászok etetik erre sem kell pénzt költeniük.
Úgy látom elírás történt az éves tiszai területi jegynél…véletlenül dunai jegyet írtak…
Akkor beszéljünk a halőröknek nevezett rablókrol akik árammal íváskor lopják a halat !!!