Jászkeszeg

balázsaweben

Updated on:

jászkeszeg

A jászkeszeg hazánk őshonos, folyami hala. Külünösen szép jászkeszegekkel találkozhatunk a Dunában és a Tiszában, de minden folyóvízónkben megtalálhatóak, és elenyésző számban egy-egy tavunkban is fellelhető.

A jászkeszeget latinul Leuciscus idus néven ismeri a szakirodalom, angolul Ide, németül pedig Aland néven mutatkozna be. Népies nevei: Jác, jaszkó, jáz, ónkeszeg, jászponty, ónos jász, aranyos jász, arany orfa.

Jászkeszeg horgászata

A jászkeszegeket főképp a folyók dévérzónájában találhatjuk meg, de gyakori vendégei a márna- és a sügér zónának is. Általában kisebb nagyobb bandákba verődve járja a folyókat. A nagyobb példányok általában magányos harcosok. A jászkeszegek mindenevők, kedvelik a magféléket, de nem vetik meg a halakat, és gerincteleneket sem. Egy-egy jászbanda hamar elveri a többi halat az etetésről, majd ha nincs megfelelő mennyiségű utánpótlás, odébb állnak.

jászkeszeg
A nagyobb példányok alsó úszói vöröses színűek

Horgászatára szinte minden módszer eredményes, és bármikor beugorhatnak az etetésre. Legeredményesebben úszós készséggel próbálkozhatunk jászkeszeget fogni, ugyanis nem csak a fenéken táplálkozik. A jászkeszekegek szeretnek a meder felett táplálkozni, ezért a rakós, bolognai, vagy spiccbotos módszer eredményes lehet elejtésükre. Ha egy jász csapat odakerül az etetésre, más halra nem kell számítani, amíg fel nem takarítanak mindent. A márnához hasonlóan erősen küzdő hal.

Jászkeszeg ismertető jegyei

Mérsékelten magas hátú, oldalról lapított hal. Háta és hasa nagyjából egyforma mértékben ívelt. Hátúszója kicsivel hátrébb indul, mint hasúszói. A farok alatti úszója homorú. A jászkeg fehe és szeme közepesen nagy. Szája kicsi, csúcsba nyíló, a szájszöglete nem éri el a szem vonalát. Apró, erősen ülő pikkelyei vannak. Az idősebb példányok alsó úszói vörösek. Más országokban akár 5-6 kilós méretet is elérhetnek a jászkeszegek. Hazánkban általában 30-40 centisre nőnek. Kivételesen a fél méteres méretet és a 3,8 kilós súlyt is meghaladhatják.

jászkeszeg
Apró, erősen ülő pikkelyei vannak

A jászkeszeghez hasonló faj a bodorka, azonban annak szemgyűrűje narancsos színű. A leánykoncérral és a nyúldomolykóval is összetéveszthető, annak szája azonban félig alsó állású. A szintén jászkeszegre hasonlító vörösszárnyú keszeg szája felső állású. A domolykó és balin megkülönböztetését segíti, hogy  azok szája nagyobb, eléri a szemük vonalát.

Jászkeszeg tilalmi ideje

  • Jászkeszeg tilalmi idő: 04.15-05.30
  • Jászkeszeg méretkorlátozás: 20 cm
  • Megtartható darabszám: Nincs szabályozva

A jászkeszegek az 50-70 cm mély vízekben ívnak. Ikrájukat a sóderes mederfenékre, vagy vízinövényekre rakják. Egy ikrás 50-150 ezer ikrát rak. Ivarérettségüket a tejesek 3-4, az ikrások 4-5 éves korukra érik el.

jászkeszeg
Tilalmi ideje 04.15-05.30-ig tart, legkisebb kifogható mérete 20 cm

Jászkeszeg húsa

A jászkeszegek húsa kissé szálkás, de jól elkészítve húsa ízletes. Nem védik darabszám korlátozással, de gondoljunk a jövőre is. Kérlek, csak annyi jászkeszeget tegyél el, amennyire szükséged van. Így marad a következő évre és a következő generációnak is jász zsákmány!

Szólj hozzá!