Kezdőlap Horgászat Címkék szerint Hazai halak

Címke: hazai halak

hazai halak hal fajták

A hazai halak között a legismertebb halfajták a ponty, a kárász, az amur, a keszegfélék, a csuka, harcsa, süllő. Hazánkban több, mint 80 halfajta él. A hazai halakat többféle csoportba sorohatjuk, attól függően, hogy őshonosak, idegen honosak, netán invazív vagy védelem alatt álló halfajok.

Nemes hal fajták

A nemes hal fajták tilalmi idővel, méretkorlátozással, és megtartható darabszám korlátozással védett hazai halak. Ezeket a hal fajtákat nem lehet egész évben fogni, az ívási idejük során tilalmi idővel védetekket, illetve meg van határozva, hogy minimum mekkora halat lehet elvinni. Sok esetben a kifogható legnagyobb méret is meghatározásra kerül, az állomány szaporulatának és a horgászélmények biztosítása érdekében.

Dunai hal fajták

Néhány hal fajta kifejezetten a Dunára jellemző, tipikus dunai hal. A dunai halak csodálatos élményeket tudnak okozni, erősek, szépek, kiválóan harcolnak. A dunai horgászat egy nagyszerű élménye. Egy erős márna, egy szép paduc, vagy egy szilvaorrú keszeg remek élményeket okozhatnak a horgászoknak. Ha még nem próbáltad, mindenképpen tegyél egy próbát! Érdemes egy folyóvizi horgászatban jártas horgászcimborát keresni, sok beszakadt szereléket megspórolhatsz, ha így jársz el!

ezüstkárász

Ezüstkárász

Az ezüstkárászt szinte minden horgász ismeri. Van aki szeret olyan vízen horgászni, ahol sok kárász van, van aki ki nem állhatja ezeket a falánk halakat. Az ezüstkárász egy invazív halfaj, kiválóan alkalmazkodik szinte az...
Bodorka ívása

Bodorka

A bodorka (latinul: Rutilus rutilus, angolul Roach, németül Plötze) közép európai elterjedésű, Szibériában is fellelhető hazai, őshonos halfajunk. A bodorkák a pontyfélék családjába tartozó, szinte minden vízben megtalálható halfajunk. Sok horgásszal szerettette meg a horgászatot...
jászkeszeg tilalmi ideje

Jászkeszeg tilalmi ideje

A jászkeszeg (latinul Leuciscus idus) hazánk őshonos, folyami hala. Külünösen szép jászkeszegekkel találkozhatunk a Dunában és a Tiszában, de minden folyóvízónkben megtalálhatóak, de néhány tavunkban is találkozhatunk vele. Mérsékelten magas hátú, oldalról lapított hal. Háta és hasa nagyjából...
Szilvaorrú keszeg méretkorlátozás

Szilvaorrú keszeg méretkorlátozás

A szilvaorrú keszeg, latin nevén Vimba vimba, angolul East Europen bream, a pontyfélék családjába tartozó,  jellegzetes megjelenésű nyúlánk, őshonos, euorópai elterjedésű halfaj. Folyóvízeink lakója, a folyóvízi horgászok kedvelt zsákmánya, kedvelik ezt az egyedi megjelenésű halat. A szilvaorrú keszeg méretkorlátozás,...
Vörösszárnyú keszeg horgászata

Vörösszárnyú keszeg

A vörösszárnyú keszeg (latinul: Scardinius erytrophtalmus, angolul: Rudd, németül: Rotfeder) a pontyfélék családjába tartozó őshonos halunk. Szinte minden állóvizünkben és folyóvizeink lassú szakaszain is megtalálhatjuk a sokak kedvencének számító vörösszárnyú keszeget. Vörösszárnyú keszeg élőhelye A vörösszárnyú...
Széles kárász

Széles kárász

Hazánkban őshonos kárász féle a széles kárász, vagy más néven aranykárász. A pontyfélék családjába tartozó halfaj. Népies megnevezése a sárga kárász, cigány kárász, karics. Latin neve: Carassius carassius, angolul Crucian Carp, német nevén Karausche....
jászkeszeg

Jászkeszeg

A jászkeszeg hazánk őshonos, folyami hala. Külünösen szép jászkeszegekkel találkozhatunk a Dunában és a Tiszában, de minden folyóvízónkben megtalálhatóak, és elenyésző számban egy-egy tavunkban is fellelhető. A jászkeszeget latinul Leuciscus idus néven ismeri a szakirodalom,...
domolykó

Domolykó

A domolykó ( Leuciscus cephalus, angolul: Chub) a pontyfélék családjába tartozó, őshonos, folyóvízi halunk. A folyóvízi horgászok zsákmányában gyakran szerepelnek a domolykók. A pergető horgászok is előszeretettel horgásznak domolykóra, egyik legnépszerűbb sporthal. Hazánkban domolykóból...
kecsege húsa

Kecsege

A kecsege, latin nevén Acipenser ruthenus Linnaeus, angol nevén Sterlet a tokfélék családjába tartozó őshonos halunk. 2015-ben az év halának választották a kecsegét. A tokfélékhez hasonlóan természetes vizeinkben ritkán kerülnek horogra, számuk az utóbbi...
balin hal

Balin

A balin, latin nevén Aspisu aspius, angol nevén Asp, a pergető horgászok egyik kedvelt célhala, 2018-ban az év halának választották. Gyakran fogható keszegezés közben is, nem veti meg a vízbe érkező csontkukacot sem, így...