Kezdőlap Horgászat Címkék szerint Hazai halak

Címke: hazai halak

hazai halak hal fajták

A hazai halak között a legismertebb halfajták a ponty, a kárász, az amur, a keszegfélék, a csuka, harcsa, süllő. Hazánkban több, mint 80 halfajta él. A hazai halakat többféle csoportba sorohatjuk, attól függően, hogy őshonosak, idegen honosak, netán invazív vagy védelem alatt álló halfajok.

Nemes hal fajták

A nemes hal fajták tilalmi idővel, méretkorlátozással, és megtartható darabszám korlátozással védett hazai halak. Ezeket a hal fajtákat nem lehet egész évben fogni, az ívási idejük során tilalmi idővel védetekket, illetve meg van határozva, hogy minimum mekkora halat lehet elvinni. Sok esetben a kifogható legnagyobb méret is meghatározásra kerül, az állomány szaporulatának és a horgászélmények biztosítása érdekében.

Dunai hal fajták

Néhány hal fajta kifejezetten a Dunára jellemző, tipikus dunai hal. A dunai halak csodálatos élményeket tudnak okozni, erősek, szépek, kiválóan harcolnak. A dunai horgászat egy nagyszerű élménye. Egy erős márna, egy szép paduc, vagy egy szilvaorrú keszeg remek élményeket okozhatnak a horgászoknak. Ha még nem próbáltad, mindenképpen tegyél egy próbát! Érdemes egy folyóvizi horgászatban jártas horgászcimborát keresni, sok beszakadt szereléket megspórolhatsz, ha így jársz el!

vágótok

Vágótok

A vágótok (latinul: acipenser gueldenstaedtii, angol neve: russian sturgeon, német neve waxdick) a tokfélék családjába tartozó őshonos, kivesző félben lévő vándor halfaja hazánknak. Magyarország halai között a vizával egyetemben szinte nem fogható természetes vizekben. Vágótok...
paduc horgászata

Paduc

A paduc (latinul Chondrostoma nasus, angolul Nase) a pontyfélék családjába tartozó kifejezetten folyóvízi, őshonos hala hazánknak. A folyóvízi horgászok kedvelt zsákmánya, elég gyakran akadnak horogra. Paduc ismertető jegyei A paduc megnyúlt, alacsony testű, oldalról lapított hal....
magyar bucó

Magyar bucó

A magyar bucó ( latin nevén Zingel zingel, angol neve Zingel ), hazánk egyik őshonos, sügérfélék családjába tartozó, fokozottan védett halfaja. Ritkán számíthatunk megjelenésére, kifejezetten folyóvízi hal. Az állóvizekben nem találhatók meg. Ha be...
Védett halak

Védett halak

Magyarországon megtalálható védett halak listáját illik ismerni, ha horgászatra adjuk fejünket. Ez a horgászvizsgán is kötelező tudnivaló. Horgászként a halakkal, és különösképpen a védett halakkal szembeni kíméletes bánásmód kötelező feladatunk. Képzeld csak el, hogy milyen...
szilvaorrú keszeg

Szilvaorrú keszeg

A szilvaorrú keszeg, latin nevén Vimba vimba, angolul East Europen bream, a pontyfélék családjába tartozó,  jellegzetes megjelenésű nyúlánk, őshonos, euorópai elterjedésű halfaj. Folyóvízeink lakója, a folyóvízi horgászok kedvelt zsákmánya, kedvelik ezt az egyedi megjelenésű...
horgász tilalmi idők

Horgász tilalmi idők 2023

A horgász tilalmi idők ismerete nagyon fontos. A méret- és darabszám korlátozással védett halfajokat fel kell tudni ismerni. Tudni kell, hogy mennyit vihetünk haza belőlük, ha nem horgász tilalmi időkben akadnak a horgunkra. Horgász tilalmi...
amur

Amur

Az amur, latin nevén ctenopharyndogon idella, angolul grass carp a pontyfélék családjába tartozó, idegenhonos halfajunk. A ponty után az egyik legkedveltebb célhala a horgászoknak. Horogra akadása esetén egy igazi harcos ellenfélnek bizonyul, és gyakran...
compo

Compó

A compó , latin nevén Tinca tinca, angol nevén Tench, a pontyfélék családjába tartozó őshonos hazai halfajunk, amely viszonylag kis testmérete ellenére kiemelkedő módon tud küzdeni a horgon. Népies elnevezései: cigányponty, cigányhal, doktorhal. Napjainkra...
marna

Márna

A márna hazánk folyóvízi horgászainak egyik kedvelt célhala, fogása küzdőképessége miatt nagy élményt okoz a horgászoknak. Latin neve : Barbus barbus, angol neve Barbel, a pontyfélék családjába tartozik, tilalmi idővel és méretkorlátozással védett halfaj....
deverkeszeg

Dévérkeszeg

A dévérkeszeg az egyik legismeretebb őshonos hazai halfajunk, kedvelt célpontja a horgászoknak, a paprikás keszeg fogalmát pedig szinte mindenki ismeri. A pontyfélék családjába tartozik, latin neve Abramis Brama, angolul pedig Bream –nek nevezik. Szinte...